Ötödik évadjához érkezett a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató verseny. Az MTVA és a Hagyományok Háza közös rendezvényének első területi válogatóit október 27-én láthatják a nézők.

Az ötödik alakalommal megrendezett Fölszállott a páva népdal-, néptánc- és népzenei vetélkedőn ismét felnőttek léphetnek színpadra. A verseny megálmodói, az MTVA és a Hagyományok Háza fél évtizeddel ezelőtt az eseménysorozattal kívánt tisztelegni mindazok előtt, akik Bartók és Kodály szellemi örököseiként az elmúlt négy évtizedben is életben tartották nemzeti kultúránk legősibb ágát, a népi hagyományt. A verseny rendezését egyúttal az akkor a megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő táncházmozgalom is motiválta. 2012 különösen aktuális volt a seregszemlére, mivel abban az évben három mesterre – a százhúsz éve született zeneszerző-népzenekutatóra, Lajtha Lászlóra, a magyar néptánckutatás nemzetközi hírnevét megalapozó, nyolcvan éve született Martin Györgyre, valamint a tizenöt éve Kolozsváron elhunyt zenetörténész-népzenekutatóra, Jagamas Jánosra – is emlékezett a magyarság.

Morvai Noémi műsorvezető stílusosan a Körösök szívéből, a történelmi Magyarország mértani közepéről köszönti a Fölszállott a páva idei első területi válogatójának nézőit. A filmkockák először Szarvast, Tessedik Sámuel városát mutatják be, majd megjelennek a világot jelentő deszkák hősei is. Egy félórás műsorban nehéz húsz formációt alaposan bemutatni, de a verseny iránt érdeklődők számtalan szép képnek, gondolatnak lehetnek tanúi. Megismerhetik a táncos szólista Hunort, aki nagycsaládról álmodik, Debreczeni- Kis Helga Szentesről érkezett, s őszintén vall szülőföldjéről és a fővárosról, ahol jelenleg tanul.

Bacsa Flóra

Bacsa Flóra baranyi szerelmes dalcsokorral hívta fel magára a figyelmet, noha elmondása szerint a „szerelemnek eddig csak enyhe szelét érezte”. A helyszín egyetlen külhoni fellépője, a Szabadka Táncegyüttes.

Szabadka Táncegyüttes

A négy éve alakult csapat fergeteges mulatós csokorral mutatkozik be. „Van aki szavakban nehezebben, de a tánccal könnyen fejezi ki mondanivalóját” – fogalmazza meg ars poeticáját az együttes egyik fellépője.

Vadrózsák Néptáncegyüttes

A budapesti területi válogató szerkesztői nagy fába vágták fejszéjüket, hiszen 43 formációból kellett válogatni a röpke félóra alatt. A verseny kiélezett, hiszen olyan patinás együttesek is startvonalhoz állnak, mint a Vadrózsák Néptáncegyüttes, amely a fővárosi táncházmozgalom úttörője volt. Haraszti József táncos szólista is megfelelő önbizalommal állhat a porondra, hiszen húgai, a Haraszti-ikrek két évvel ezelőtt az énekes szólisták-énekegyüttesek kategóriában vitték el a pálmát.

Didici Norbert

A seregszemle legnagyobb része az MTVA Kunigunda úti központjában játszódik, de a versenyzők a Duna-parti város több festői részén is megfordulnak. Didics Norbert a Lánchídon perdül táncra, a Nógrád Táncegyüttes a Bazilika előtt ropja. Reménykedő arcok, életsorsok jelennek meg a műsorban, portrék, amelyekben közös a népművészet szeretete.

A műsor nézői a kisfilmek végén tudják meg a továbbjutók névsorát, akik már az élő adásokban bizonyíthatják tudásukat.

Fölszállott a páva – 2017 Területi válogatók –Szarvas, Budapest

Adás: 2017. október 27., péntek (Duna 20.25).

MTVA