Bács Ferenc / Forrás: nepszava.hu
Egymás után hagynak itt nagyjaink, hiszen csak az elmúlt héten három kiváló személyiséggel lett szegényebb a magyar nemzet.
Közülük elsőként Bács Ferenc (1936–2019), Kossuth- és Jászai Mari-díjas, erdélyi származású magyarországi színész, érdemes és kiváló művész távozott április 16-án. Őt követte április 17-én, szerdán az Amerikai Egyesült Államokban Hámos László (1951–2019) emberjogi harcos, a Magyar Emberi Jogok Alapítvány (HHRF) egyik létrehozója és elnöke.
Másnap, április 18-án, csütörtök reggel a sepsiszentgyörgyi Incze Sándor (1933–2019) nyugalmazott református esperes, a Székely Mikó Kollégium Alapítvány elnöke távozott közülünk.
Hámos László / Forrás: vajma.info
Három értelmiségi férfi, akik az élet különböző területein és a tér más-más pontján fejtették ki tevékenységüket, azonban összekapcsolta őket magyarságuk, nemzetük iránti elkötelezettségük és népük alázatos, de hatékony szolgálata.
Megpróbáltatásokkal terhelt, nehézségekkel telített, akadályokkal tűzdelt sors volt az övék, akár a nemzeté, amelyből vétettek. Fájdalmasan szép élet részesei voltak, így az sem véletlen, hogy az Úr éppen nagyhéten szólította magához őket.
Incze Sándor az erdővidéki Szárazajtán látta meg a napvilágot. Abban a faluban, ahol a hírhedt Maniu-gárda 13 ártatlan magyar életet oltott ki veszett kegyetlenséggel 1944. szeptember 26-án. Útja innen a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium padjaiba, majd a kolozsvári Protestáns Teológia falai közé vezetett, ahol 1956-ban fejezte be tanulmányait.
Incze Sándor / Forrás: 3szek.ro
Lelkipásztorként Szolokmán (1956–1964), Magyarhermányban (1964–1974), Kovásznán (1974–1981), végül pedig Sepsiszentgyörgy–Szemerján (1981–2003) szolgálta népét és Istenét. 1990-től mint a Sepsi egyházmegye esperese is.
Ugyanakkor a megyeszékhely tanácsának tagja, a már említett alapítvány vezetőjeként és az elesettek szószólójaként egyaránt a magyar közösség sorsának jobbá fordításán fáradozott. Egyik erénye a fiatalabbak véleményének kikérése és meghallgatása volt. Áldásos tevékenységének többek között három teljes alakú köztéri szobrot köszönhet a város.
Példája, példájuk helytállásra kötelez.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó
A magyar mondás úgy tartja,hogy a halottról vagy jót vagy semmit. Erre most nem volt szükség, mi célja van ezzel ?
Kedves Névtelen, az igaz magyar mondás, úgy tartja, hogy halottról vagy igazat, vagy semmit. Tisztelettel.
Kedves Névtelen, maradjunk csak a színház berkeiben. Majdnem minden 65-70 életévét megért és betöltött színész (művész) vagy Jászai Mari-díjas, vagy Kossuth-díjas, vagy Prima-Primissima-díjas, vagy Életmű-díjas, vagy Érdemes-művész-díjas, vagy egyéb díjas, vagy mindegyik. A fiatalabban elhunyt művészek esetében önhibájuk miatt elmaradtak a kitüntetések! Maradjunk csak Marosvásárhelyen: a színpadon állandóan ordibáló Győrffy Bandika Jászai Mari-díjas, a színpadon csendesen viselkedő Szélyes Ferike Jászai Mari díjas. Csak egyedül Kárp Gyurinak nem jött össze semmi.
Na de kedves Névtelen, elbeszélgethetnénk Pincze Sunyesz S/S úr “vitézségeiről” is, meg a hímes Hámos úr viselt dolgairól is. Ezek az urak arra az Ön által hangoztatott mesére bazírozták “dicső” múltjuk kultuszát, miszerint hullákról vagy jót vagy semmit!
Senki sem tett többet a “határontúli” magyarságért, mint
Hámos úr. Hát persze, hogy a kivezényelt hozzászólok
prüsszkölnek mint ördög a szenteltvíztől.
Há Ön már csak tudja Dobai úr. Az ördög a tömjénfűstől szokott mifelénk prüszkölni. A prüsszög két sz!
Szóval úgy tartja a magyar mondás, hogy halottról vagy igazat, vagy semmit. Tanai Bella Marosvásárhelyen nagyon Honti Annás díva volt, s a marosvásárhelyi színi tanodában tanított és színnövendéke volt Bács Ferike, elégé tehetségtelen figura. Tanai Bella sztárhoz, akihez beházasodott a Nagyszebenben született színészi tehetség nélküli Julien Sorelünk, komoly szerepeket kapott a marosvásárhelyi Székely Színházban Tanai Bella befolyása miatt. Aztán az 1970-es években átrándultak a Csonkában. Tanai Bella, mint rohamosan öregedő matróna, nem nagyon aratott babérokat ott. De a fiatal bak párja lehengerelte a magyarországi szolgálatos kulturnyikokat, s Ferike sikerei mámorában dobta a kivénhedt dívát! Na hát csak ennyit az imádott Ferikéről. Öt is megilleti az Isten ne nyugtassa!
Tóducz Úr, köszönöm. Ez tanulságos volt. Tehát annyi már biztosan megállapítható, hogy Valaminek Az Ura magával vitte a lelkét erdélyi Julien Sorelünknek, csak éppen azt lenne nehéz megmondani, hogy melyik irányba vitte!
De ha van reinkarnáció, akkor az is lehet, hogy úgy járt, mint az ifjú kan szomáli migráncs, amelyik azt kérte a Jótündértől, hogy legyen sok vize, sok nője, és fehér legyen. Azután vécékagyló lett belőle a női mosdóban, egy MacDonald’s gyorsétteremben Merkelisztán fővárosában Berlinben.
Tóducz! A világ űr-é is!
A Föld és a Víz ura is antal m.
Az Ég ura, legyen velük! Üdvözüljenek jóságukért!