1956. november 4-én, vasárnap hajnalban 4 óra 15 perckor a Szovjetunió katonai támadást indított a kommunizmus láncaitól alig megszabadult Magyarország ellen.
Bejelentés nélkül 8 gépesített, 1 harckocsi, 2 lövész, 2 légvédelmi tüzér, 2 repülő és 2 légideszant hadosztály rohanta le hazánkat. Ezzel vette kezdetét a magyar nemzet újabb szabadságküzdelme, melynek gyászos végkimenetele egy pillanatig sem volt kétséges.
A civilekből és katonákból sebtében megalakult, nehézfegyverzettel nem rendelkező, alig 10 ezer főt számláló nemzetőrség ugyanis az akkori világ legütőképesebb hadseregével állott szemben.
Mégis vállalták a harcot, és oly halált megvető elszántsággal, hogy az ellenség kénytelen volt bevetni a legmodernebb harcászati eszközöket is. Így első alkalommal Budapest utcáin dübörögtek és romboltak a T-54-es tankok, ugattak fel és szórták a halált az AK-47-es (Kalasnyikov) géppisztolyok. Mindezek ellenére azonban a fővárosban (Csepel) csupán november 11-én, az ország területén pedig a következő esztendő januárjában tudott véget vetni a fegyveres ellenállásnak.
A forradalom és szabadságharcnak ezúttal is nagy ára volt. Máig sem pontos becslések szerint ugyanis az 1956. október 23. és 1957. január 16. között eldördült sortüzek, illetve az összecsapások 2652 ember életét oltották ki, és a sebesültek száma 19 226-ra tehető. A megtorlások elől 200 ezer személy külföldre menekült, 26 621 főt börtönbüntetésre ítéltek és 231-t kivégeztek.
Ezek a megdöbbentő adatok ráadásul csak a megcsonkított ország lakosságára vonatkoznak, a bosszúhadjárat viszont az elszakított magyarság körében is áldozatokat szedett.
November 4. számunkra egy újabb gyásznap tehát. Azonban nem a megalázó panaszkodás, meddő siránkozás, vagy bénító reménytelenség, hanem a főhajtás, kegyelet és tiszteletadás napja. És a büszkeségé, hogy egy olyan nemzet tagjai lehetünk-vagyunk, amely a történelem folyamán mindig szembeszállt a hódítókkal, és vérét ontotta nem csak a saját, hanem mások szabadságáért is. Hős eleink példája ugyanakkor helytállásra, önazonosságunk megtartására és közösségi jogaink érvényesítésére kötelez.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó