Június 14-én (pénteken) 14 órától megnyitja kapuit az oltszemi (Kovászna megye) Mikó-kastély területén megszervezésre kerülő nagyszabású retrófesztivál, a diMANSIONS. A három napos rendezvényen a 80-as, 90-es és 2000-es évek retrózenei világsztárjainak örvendezhetnek a fesztiválozók, valamint vasárnap (június 16-án) színpadra lép a fennállásának 40. évfordulóját ünneplő legendás Karthago zenekar is.

A Székelyföldön egyedülállónak számító rendezvényen olyan világhírű előadók lépnek fel és adnak élő koncertet, mint a Modern Talking-ból ismert Thomas Anders, Dr. Alban, Lou Bega, vagy épp a milliók által ismert The DIRE STRAITS Experience. Hazai fellépőként Mirabela Dauer, a Compact B és a Bosquito is koncertezni fog, valamint színpadra lép a fennállásának idén negyvenedik évfordulóját ünneplő KARTHAGO zenekar, valamint a Guns’n’Roses tribute-zenekaraként koncertező Reckless Roses is. Az élőzenei koncerteken kívül hazai DJ-k felelnek majd a jó hangulatért, akik egész éjszaka – a koncertek után és közben is – minőségi zenével szórakoztatják majd a fesztiválozókat. Pénteken fülhallgatós bulival vár Kusmo, Döme és Brny, szombaton Pici, Dj Hunay és Dj Lilboy rak zenét, a fesztivál zárónapján pedig Dj Turbo G, Dj White és Dj Mate lép fel. A Silent Disco keretében a fesztiválozók maguk választhatják meg, hogy milyen stílusú zenére szeretnék átbulizni a fergetegesnek ígérkező három napot. A zenekarok fellépése előtt és után is lesz DJ buli, a helyi meghívottak: Dj. Zsola, Dj. Turbo G, Kusmo és Dj. Mate. Ugyanezen a helyszínen, szombaton 15 órától, filmvetítésre kerül sor, valamint látható lesz Tranca Lucian vinyl-kiállítása és bemutatója is, vasárnap 15 órától pedig Szkatics István szintetizátor- és tranzisztoros orgonabemutatójára kerül sor, amely során 30 hangszer segítségével valódi zenei utazásra invitálja közönségét a 60-as évektől napjainkig.

A diMANSIONS fesztivál részletes programja a további fellépőkkel IDE kattintva érhető el.

A rendszeres BUSZJÁRATOK a könnyebb kijutás és hazautazás érdekében

A szervezők nem titkolt szándéka, hogy az egy hétvége alatt olyan világsztárokat csábítsanak a festői környezetű oltszemi kastélyhoz, akik még nem jártak a környéken – ezzel is népszerűsítve a székelyföldi kastélyt és vidékét – bekapcsolva azt a turisztikai körforgásba. A rendezvényen széles étel- és italkínálat, kialakított parkoló, a kedvezőtlen időjárás esetén pedig védelmet nyújtó óriássátor várja majd a fesztiválozókat.

Annak érdekében, hogy azok is kényelmesen és időben kiérjenek a fesztiválra, akik nem foglaltak maguknak kempinghelyet, melyről bővebben IDE kattintva lehet informálódni (saját sátor használatával még foglalható kempinghely), a szervezők rendszeres buszjáratokat biztosítanak a Brassó—Sepsiszentgyörgy—Csíkszereda útvonalon, az esti koncertek után pedig szintén a fesztiválozók rendelkezésére állnak majd ugyanezen járatok – a hazajutás megkönnyítése érdekében.

A diMANSIONS-buszok részletes menetrendje IDE kattintva olvasható!

A helyszínen is vásárolhatók belépők

Akinek nem sikerült elővételben beszerezni belépőjegyét, az sem marad le a feledhetetlennek ígérkező retró-buliról: a helyszínen is vásárolhatók jegyek, valamint június 14-étől online immár kizárólag a www.dimansions.ro/bilete címen. A 3 napos bérlet 279 lejbe (+illetékek) kerül, napijegyet pedig 139 lejért (+ illetékek) lehet vásárolni. A 3 napos VIP bérletek ára 459 RON (+ illetékek), a VIP napijegy pedig 259 RON-ba (+illetékek) kerül.

Az elmúlt napokban a szervezők már megkezdték a helyszíni munkálatokat, melynek eredményeként a műemlék-kastély környezetét a legmodernebb elvárásoknak megfelelően alakították ki. További érdekességek és hasznos információk megtalálhatók a www.dimansions.ro oldalon, valamint a fesztivál Facebook-oldalán, a www.facebook.com/dimansions címen.

Közlemény