A tervek szerint választható tantárgyként ismerkedhetnek a pénzügyi alapismeretekkel a nyolcadik osztályos tanulók

Pénzügyi alapismeretek oktatása tekintetében Románia az utolsó helyen áll az Európai Unióban, derült ki a Standard&Poor nemrég készült felméréséből. Ez szerint Románia lakosságának 78 százaléka pénzügyi analfabéta, alapvető ismereteik sincsenek arról, mit jelent a hitel, a kamat, az infláció vagy a jelzálog. A tanulmány rámutat, hogy sokan nem a szegénység, hanem a pénzügyi ismeretek hiánya miatt kerülnek kilátástalan anyagi helyzetbe.

A pénzügyi intelligenciát, a tudatos pénzkezelést nem lehet elég korán elkezdeni, viszont a gyerekek legfeljebb csak zsebpénzükkel kapcsolatban kapnak iránymutatást, a diákok többsége egyáltalán nincs tisztában a pénz értékével és semmilyen ismerettel nem rendelkeznek a családi költségvetésről. Tapasztalatok szerint a szegényebb családból érkező gyerekek többet foglalkoznak a pénzügyekkel, hiszen otthon gyakori téma a spórolás, míg a vagyonosabb családok gyermekei azt sem tudják, mire megy el szüleik fizetése.

A hazai oktatási rendszerben eddig nemigen foglalkoztak a pénzügyi alapismeretekkel, de tervek szerint ezt egyelőre választható tantárgyként kezdik tanítani a nyolcadik osztályos tanulóknak, majd 2020-tól beveszik a kötelező tantervbe is, addig a pedagógusokat is képezik ebből a tantárgyból. Erről az oktatási minisztérium és a Román Nemzeti Bank írt alá egyezményt. Tervek szerint a diákokat megtanítanák spórolni, a pazarlás visszaszorítására, a havi alapköltségvetés összeállítására, vagy, hogy mire kell figyelni egy bankhitel esetén.

Az üzleti élet és pénzügyek iránt érdeklődő fiatalokkal foglalkozó, sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) elnöke, Karácsony Zsolt érdeklődésünkre kifejtette: jó kezdeményezésnek tartja a pénzügyi ismeretek oktatását az iskolákban, hiszen ezek birtokában jobban lehet boldogulni az életben, viszont figyelmeztet, hogy a kivitelezésére is figyelni kell, mert ha száraz, unalmas tantárgyként tálalják, fennáll a veszélye, hogy elveszik a fiatalok kedvét.

A Junior Business Club az elmúlt időszakban több tanulmányt is készített, amelyekből az derült ki, hogy a fiatalok elméletben tudják, hogyan kellene bánjanak a pénzzel, de a gyakorlatban nem alkalmazzák. Karácsony Zsolt rámutatott: a diákok elég sok pénzt kapnak zsebpénzként születésnapra vagy ünnepek alkalmával, viszont a többség ezt azonnal el is költi. Tapasztalatok szerint, aki gyűjt, az általában legújabb generációs, márkás okostelefont vásárol, holott ha okosan költekezne, akkor a rendelkezésre álló összegből vehetne egy ugyanannyit tudó, de kevésbé márkás telefont, és melléje például egy biciklit. A JBC elnöke szerint nem csak a fiatalok, hanem a felnőttek körében is sokan vannak, akik nem törekednek arra, hogy félretegyenek a nehezebb időkre.

Kovács Zsolt / Székely Hírmondó