Toma Petcu / Fotó: revista22.ro

Az energiaügyi minisztérium a villamosenergia árának stagnálására, sőt akár csökkenésére számít, a földgáz árával kapcsolatban nem kapott pozitív kiigazításra vonatkozó jelzéseket az Országos Energiaár-szabályozó Hatóságtól (ANRE), nyilatkozta hétfőn Toma Petcu tárcavezető.

"A jövő év első évnegyedében esedékes tranzakciók során arra számítunk, hogy legalábbis stagnálni fognak az árak, ha nem csökkenni, mert erre is lehet számítani, a villamosenergiáról beszélve. A földgáz esetében az ANRE-nek kellett volna szabályoznia a liberalizációt. Várjuk, hogy megtörténjen ez, majd az ANRE végezzen egy elemzést, hogy szükség lesz-e az árak módosítására" – mondta Toma Petcu egy szakkonferencia során.

Az energiaügyi miniszter elmondta, hogy bármilyen ármódosítást nagyon jól meg kell indokolnia az ANRE-nek.

"Nagyon figyelmesek vagyunk a földgázzal kapcsolatban is, mert teljes liberalizációról beszélünk, amelyet egy másodlagos törvénnyel kellett volna szabályoznia az ANRE-nek. Ez nem történt meg idejében. Az ANRE jelenlegi vezetősége, amint már mondtuk, elindította ezt a folyamatot és szeretnék kidolgozni a törvényt, hogy nagyon jól szabályozhassák a termelők és a szolgáltatók közötti tranzakciókat. Meggyőződésünk, hogy a szabályozásnak köszönhetően választ kapunk arra is, hogy szükség lesz-e ármódosításra a földgáz esetében. Az ANRE vezetőségével való tárgyalásokat követően ők úgy mondták, hogy erre nem lesz szükség" – nyilatkozta Toma Petcu a konferencia során.