Tizenhárom versenyző nevezett be a kézdivásárhelyi önkormányzat és a Vigadó Művelődési Ház közös szavalóversenyére, amelyet immár hat éve szerveznek március 15. tiszteletére.

A versenyzők közül Puskás Cynthia-Laetícia, a Petőfi Sándor Általános Iskola nyolcadikos tanulója bizonyult a legjobbnak, ő szaval majd Gábor Áron szobra mellett március 15-én, a központi ünnepségen.

A zsűri tagjai, Deák Magdolna és Simon Anikó magyartanárok, valamint Szöllősi Tamás, a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezet elnöke második, harmadik díjat, és dicséretet is kiosztottak, kiemelve: minden benevezőnek jár az elismerés, hiszen felkészültek voltak, komolyan vették a megmérettetést. Második díjban részesült Opra Hunor-Levente, a Turóczi Mózes Általános Iskola ötödikes diákja, aki a március 10-i tárlatmegnyitón szaval majd. Harmadik lett Szekeres Anna, a Nagy Mózes Gimnázium ötödikes tanulója, ő a március 15-i díszvacsorán mondja el versét a vendégeknek. A dicséretet ezúttal Ercse Réka, a Nagy Mózes Gimnázium hatodikos diákja kapta.

A versenyen induló összes résztvevő részvételi oklevelet kapott, a díjazottak könyvet és Gábor Áron rézágyújának famását vihették haza.

A díjazottak szavalatai:

Puskás Cynthia-Laetícia – Ábrányi Emil: Él a magyar

Opra Hunor-Levente – Bágyi Bencze Jakab: Tavasz a Hargita alatt

Szekeres Anna – Áprily Lajos: Március

Ercse Réka – Petőfi Sándor: A szabadsághoz

(közlemény)

Székely Hírmondó