Kép: romaniatv.net

Majális volt, minden idők legszebb május elsejéje. Zsenge leveleit bontogatta a bükkös, sarjadt az élniakarástól a megittasodott fűszőnyeg a nedves völgy ölén. A tavasz szűz testét lágyan és kéjesen csókolgatták a meleg napsugarak. Hosszú hónapok után először tért vissza az élet a szétszórt hétvégi házak mindenikébe. Zene, énekszó, felszabadult nevetés röppent fel a völgy különböző zugaiból jelezve, hogy megjött a tavasz és mindenki boldog.

Órák hosszat matattam kis kunyhóm körül de, amikor leültem pár percet pihenni, akkor jöttem rá, hogy valami zavar. Újabb pár percbe telt, míg megvilágosodott előttem zavartságom oka. Egy kihangosított dob volt az, pár száz méterre, valamelyik sátorozó helyről érkezhetett. Gondosabb odafigyeléssel távolabbról érkező újabb hasonló hangforrásokat véltem felfedezni. Ettől a pillanattól kezdve már csak a mélyhangú, monoton dobszó létezett. Nem madárének nem patakcsobogás, ébredező rovarok gyönge döngicsélése. Úgy nyomasztott, mint egy ólomdunyha. Még mielőtt megfájdult volna fejem, döntöttem és úgy határoztam, elmenekülök előle.

Barátom a szomszéd völgy fölött lakik vagy két kilométerre tőlem, eléggé félreeső hely, ott reméltem csöndet és megnyugvást, menekülést a hangos májális elől. Dohogva baktattam az oldalba vájt keskeny erdei úton, amikor nem kis meglepetésemre Piroska ugrott szembe velem az út fölé boruló mogyorófa lombok alól. Piroskáról tudni kell, hogy a barátom tehene. Ha pontosítanom kellene, akkor úgy mondanám, ünőborjúja. Ugyanis a nevezett állat életének ahhoz a kritikus pillanatához érkezett, amely emberi vonatkozásban átmenetet jelent a gyerekkor és felnőttkor között. Szilaj, rakoncátlan és jobban vonzódik az ellentétes nemhez, mint bármihez. Egyszerre volt kedves, aranyos és veszélyes. Óvatlan pillanatokban előfordult, hogy felöklelte gazdáját, csak úgy szeretetből és gyöngédségből. Testén féltucatnyi kék és fekete folt tanúskodott az állat határtalan ragaszkodásáról.

– Nem lehet haragudni rá. – mondta barátom mosolyogva.

Nem csoda, ha ezek tudatába az útját elállva rákiáltottam:

– Megállj Piroska, hova igyekszel?! – a nyomaték kedvéért feléje suhintottam botommal.

Megállt, felkapta fejét, egyetlen dolog, amitől tartott az a bot volt. Mérlegelte a helyzetét, jobbra meredek oldal, balra meredek domb előtte meg egy suhogó bot. Megkönnyülésemre ösztöne tanácsára megfordult és vágtába eredt az istálló felé. Épp idejében bukkant fel barátom, hogy lészával barikádozza el az állat útját és beterelje az istálló biztonságába. Azonnal feltűnt, hogy valami nincs a rendjén, barátomról csorgott a verejték, de feldúlt állapota is igazolta ezt, valamint síró felesége. Tapasztalatból tudtam, hogy felindult embert nem ajánlatos kérdésekkel zaklatni. Vártam néhány percet a kedélyek csitulása végett. Rövid idő elteltével egymás szavába vágva kezdtek beszélni a történtekről. Nemsokára egy olyan történet kerekedett ki belőle, amit az egyszerű ember „cifranyomorúság”- nak nevez.

Május elsején reggel Piroska még zavartalanul, sőt nagy élvezettel fogott neki a rét zsenge füvének legeléséhez. Egy órával későbben ébredtek a majális ünnepére érkezett szomszéd fiatalok. Egymagában ez nem okozott volna különösebb gondot, mert Piroska látott már embereket s a szóban forgó társaság sem volt Mehemed ki sose látott tehenet. A baj akkor kezdődött, amikor beindult a felhangosított zene. Bebizonyosodott, hogy a borzalmas dobszó nemcsak a rendes embert sokkolja, hanem a szarvasmarhát is. Piroska előbb ugrándozni kezdett, mintha zsinóron rángatták volna, azután meg olyan panaszos bőgésbe kezdett, hogy azt lehetetlen volt észre nem venni.

– Halkítsd le a zenét, öcsém, mert megbolondítod vele a tehenet! – kiáltott oda az állat gazdája.

Csakhogy ezek a serdülő fiatalok nagyon önérzetesek főleg akkor, ha még lány is van a társaságukban és egy kevéske ital is feldobta őket. Parancsnak vagy rosszindulatú piszkálódásnak vélhették a figyelmeztetést, mert határozott erélyességgel visszakiabáltak az idős embernek:

– Az én házamban vagy annak udvarán én olyan zenét hallgatok és olyan hangerővel, amilyent akarok. Magának beleszólása abba ne legyen. Hogy tettel is bizonyítsa kijelentését, hangosabbra csavarta készülékét.

A felhevült fiatalembernek az meg sem fordult a fejében, hogy kétszeresen sincs igaza. Egyrészt, mert a ház a szüleié, másrészt pedig a saját udvaron belüli viselkedésnek is megvannak a maga szabályai. Mert ha a ház vagy udvar történetesen az övé is, de a tágabb környezet már nem. Ebből következően a jó nevelés azt kéri, hogy birtokodon belüli viselkedéseddel ne hozz kényelmetlen helyzetbe másokat. E rövid eszmefuttatásnyi idő alatt elindult a szinte tragikummal végződő cselekménysorozat. Barátom, hogy elejét vegye a bajnak, próbálta elkapni Piroska nyakán lévő láncot. Csakhogy a felzaklatott állat már nem volt kezelhető állapotban. Izmos nyakának egyetlen mozdulatával tovalódította gazdáját. Bodri, amikor meglátta földön hempergő embert, rávetette magát Piroskára. Beleharapott orrába és ott csüngött, rajta amíg az le nem taposta első lábainak patájával. Rohant egyenesen a kerítésnek nyomában a szűkölő sérült lábú kutyával. Szarvára vette a kerítés dróthálóját, és addig rázta, míg az leszakadt a facölöpökről, majd szaladt tovább fején a zöld színű hálóval. Most, hogy betört az udvarra felborította a diófa alatt lévő asztalt rajta a fateknőt kenyértésztástól együtt. Átrobogott az udvaron majd felugrott egy-két méter magas teraszra, ami veteményes kert is volt és kőfal választott el az udvartól, és ami elég nagy teljesítménynek számított egy kezdő tehéntől. Sajnos nem elégedett meg a látványos mutatvánnyal sem és rohangálni kezdett a veteményes kert puha ágyásain. Földbe taposott minden palántát, magot és virággyökeret. Mintha tudatosan okozta volna a károkat olyan módszerességgel tevékenykedett. A gazdasszony több napos munkáját tette tönkre nem egészen két perc alatt. Mintha mindez nem lett volna elég, felborított két fekvőkaptárt és hogy kikerülje botot, lengető gazdáját a léces kaput kitörve ráfordult az erdei útra.

Nagyjából ezek voltak az előzmények. Ültem szótlanul a tornác lépcsőjén. Barátom színes káromkodását hallgattam és részvéttel néztem síró asszonyát. Nem tódúltak a szavak a döbbenettől. A tyúkok már csipegették a pázsiton fehér lávaként szétfolyt kenyértésztát, a kutya sem akart lemaradni a lakomáról. Az összetört kapun és kerten kiásított az udvar, méhek rajoztak a szétesett kaptárok fölött. A szomszéd udvaron könyörtelenül bömbölt a dob, kéjes sikolyok és vad kacagás jelezte, hogy felszabadult mulatság folyik. Így van ez rendjén, szomorkodók a szomorkodókkal, mulatozók a mulatozókkal.

Mert ki tehet arról, ha Piroska fiatal létére egy régi vágású tehén.

Sebők Mihály

 

1 Megjegyzés

  1. antal m.

    Igy volt! Legalább,, mi ,, átélhettük, – eltelt. Hogy miként fog lenni ezután,…???!

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.