Fotó: Székely Hírmondó

November végéig küldhetik el a Kovászna megyei vállalkozások a listát, hogy hány helyet kínálnak a duális képzésben tanuló diákoknak a 2019–2020-as tanévre. Ugyanakkor a partneriskolák jelentkezését is várják egy összegző platformon.

Országos szintű online platformot hozott létre a munkaügyi és a tanügyminisztérium, ahol a kereslet és a kínálat találkozik, azaz keresik a duális képzés résztvevőit. A cégek és szakiskolák november 23-ig tölthetik fel adataikat, létszámkérésüket a www.alegetidrumul.ro oldalra.

– A duális képzés a szakképzés keretein belül történik, és egy olyan sajátos képzésforma, amelyben a cégek felvállalják a diákok gyakorlati felkészítését, ösztöndíjat biztosítanak, valamint fedezik a diákok színvonalas képzésének költségeit – magyarázta Kiss Imre főtanfelügyelő. A képzés fokozott lehetőségeket nyújt valamely szakma elsajátításában, valamint pénzbeli juttatást is kapnak a tanulók. A képzésben résztvevő cégek a havi 200 lejes állami ösztöndíj mellett további havi 200 lejt fizetnek a gyakorlaton résztvevő diákoknak, valamint biztosítják a munkához szükséges eszközöket, nyersanyagot, és balesetbiztosítást kötnek a 3 éves képzési ciklusban.

Bús Ildikó / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük