Fotó: Agerpres

Jövő héten nyújtja be a képviselőházhoz a Népi Mozgalom Párt (PMP) a kétfordulós polgármester-választás visszaállítását célzó, több mint egymillió aláíró által támogatott kezdeményezést.

Eugen Tomac, a párt elnöke elmondta, az aláírásgyűjtési kampányban a PMP több mint háromezer tagja dolgozott fél éven át. „2012-ben is, 2016-ban is megtörtént, hogy a polgármestert a szavazók létszámának kevesebb mint 10 százaléka választotta meg, és ezek az emberek egy közösség erőforrásairól döntenek. Azért kezdeményeztük ezt a kampányt, mert úgy gondoljuk, hogy a legjobb megoldás lenne visszatérni a kétfordulós polgármester-választásra” – mondta.

A Népi Mozgalom Párt vezetője közölte, az aláírási listákat jövő héten nyújtják be a parlamentnek. "Szeretnék emlékeztetni mindenkit, hogy a PMP által indítványozott, kétfordulós polgármester-választásra vontakozó tervezetet a szenátus hallgatólagosan még 2016-ban elfogadta. Most az egymillió aláírással a képviselőket is fogjuk kérni, hogy szavazzák meg a visszatérést a kétfordulós polgármester-választási rendszerre" – mondta Tomac, hozzátéve, hogy amennyiben a törvényhozó testület „közömbösen viszonyul a kérdéshez”, az államfőhöz fordulnak, aki „az alkotmány 90. cikkelye alapján, a parlamenttel való egyzetetés után kérheti, hogy a nép referendum keretében fejezze ki akaratát az országos jelentőségű ügyekben.”

Hozzátette: ha a kétfordulós polgármester-választásról szóló népszavazást az európai parlamenti választásokkal egyidőben tartják meg, akkor az nem fog pluszköltségekkel járni.

Agerpres