Ezer eurós átlagfizetés 2024-re, a nyugdíjpont emelése, a gyermekpénz megduplázása 2022-re, három regionális kórház építése Kolozsváron, Craiován és Iași-ban, a levélszavazás hazai kiterjesztése, az alkotmány módosításának kezdeményezése, az igazságszolgáltatásban történő visszaéléseket vizsgáló különleges ügyészség megszüntetése – egyebek mellett ezeket tartalmazza a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Fejlesztjük Romániát című kormányprogramja.

Fotó: economica.net

A dokumentum a liberálisok következő négy évre vonatkozó célkitűzéseit összegzi.

„Az elkövetkező négy évben a legmagasabb gazdasági növekedést érjük el az Európai Unióban, 2024-ben 6%-ot meghaladó növekedési rátával; Románia GDP-jét több mint 450 milliárd lejjel bővítjük, 2024 végére ez meghaladja az 1500 milliárd lejt; az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) 2024 végére meghaladja az EU-27 átlagának 85%-át”– áll a dokumentumban.

A liberálisok tervei szerint a nettó átlagfizetés 2024-re majdnem 50%-kal nő a 2020-as szinthez képest, elérve a havi ezer eurót.

„A nyugdíjpont értékét 2024-ig 46%-kal emeljük 2019-hez képest; a nyugdíjpont értéke a 2019-es 1265 lejről 2024-re 1840 lejre nő; az éves átlagnyugdíj körülbelül 536 lejjel majdnem 2000 lejre emelkedik 2024-re” – derül ki a programból.

A liberálisok a közlekedés tekintetében bejelentik többek között, hogy a 2021-2024 közötti időszakban több mint 970 kilométer autópályát és gyorsforgalmi utat fejeznek be, elérhető lesz metróval a Henri Coandă nemzetközi repülőtér, és új metróvonalat építenek a Gyalu- Szászfenes – Kolozsvár útvonalon.

Tervezik azt is, hogy 2500 bölcsődét, óvodát és iskolát építenek vagy újítanak fel; negyven iskolai campust és harminc egyetemi bentlakást, nyolc egyetemi központot, 250 iskolai tornatermet rehabilitálnak.

A liberálisok a GDP 6%-át fordítanák az egészségügy finanszírozására, három regionális kórházat építenének Kolozsváron, Craiován és Iași-ban, 25 megyei és 110 városi kórházat újítanának fel, és 1450 vidéki egészségközpontot hoznának létre.

A pénzügyi programok tekintetében a PNL javasolja a banki kamatfizetések halasztásának 2021. július 1-ig történő meghosszabbítását, és az adótartozások befizetésének 12 hónapos időtartamra történő átütemezését.

A liberálisok különféle állami támogatási rendszereket is javasolnak.

A választási reform kapcsán a PNL azt tervezi, hogy kiterjeszti a levélszavazás lehetőségét az országon belülre, visszatérnek a kétfordulós polgármester-választáshoz, és megduplázzák a szórványt képviselő parlamenti képviselők számát.

„2022. július 1-jéig megduplázzuk a gyermeknevelési támogatást a 2020 augusztusában megkezdett menetrend szerint; adókedvezményt biztosítunk a többgyermekes családok számára” – írja a PNL-program.

Az igazságszolgáltatást illetően a PNL kezdeményezi az alkotmány módosítását, az igazságszogáltatás működését szabályozó törvények módosítását, az alkotmánybíróság megreformálását, a jogi keretek megváltoztatását a bírák és ügyészek függetlenségének biztosítása, a bírák tényleges felelőssége és az esetleges beavatkozás és visszaélés elleni védelem érdekében, az igazságszolgáltatásban történő visszaéléseket vizsgáló különleges ügyészség megszüntetése.

A külpolitikával kapcsolatban a liberálisok célul tűzték ki a schengeni övezethez, illetve az eurózónához való csatlakozást. Továbbra is a GDP legkevesebb 2%-át fordítanák védelmi kiadásokra, ennek legalább 20%-ét haderő-modernizációra, és 2%-ot fordítanának kutatásra, fejlesztésre és innovációra.

Agerpres