Németh Zsolt

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által indított polgári kezdeményezés aláírásgyűjtési akciójához csatlakozott Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke – jelentette be az SZNT tegnap Facebook-oldalán. „Nélkülünk nem, de velünk sikerülhet!” – fogalmazott a politikus.

„2018-ban sikerrel összegyűjtöttünk egymillió aláírást alapvető jogainkért, most a nemzeti régiók gazdasági egyenjogúságáért kell mozgósítanunk erőinket. Az SZNT kezdeményezése erdélyi összefogást teremtett – támogassuk mi is és írassuk alá minden ismerősünkkel az ívet! Nélkülünk nem, de velünk sikerülhet! Én már aláírtam” – idézte Németh Zsoltot az SZNT felhívása.

A Kohéziós politika a nemzeti régiók védelmében című polgári kezdeményezést korábban már aláírta Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Farkas Árpád Kossuth-díjas költő, a Háromszék szerkesztőbizottságának elnöke, Szili Katalin miniszterelnöki megbízott, Andoni Ortuzar, a Baszk Nemzeti Párt elnöke, Josep Huguet katalán miniszter.

A nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezést hat év pereskedés után jegyezte be az Európai Bizottság. A jogi eljárásban a magyar kormány szakértői nyújtottak hathatós támogatást. A legkevesebb egymillió támogató aláírást hét uniós országból kell összegyűjteni legkésőbb május 7-ig. A sikeres aláírásgyűjtés nyomán a bizottságnak, illetve az Európai Parlamentnek a nemzeti, kulturális sajátosságokkal rendelkező régiók – mint amilyen Székelyföld is – kiemelt támogatását biztosító jogszabályt kell megalkotnia. (Háromszék)