Fotó: Csíkszeredai Sportklub – Facebook

Elutazott első magyarországi kiszállására a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, hogy sorrendben a Dunaújvárosi Acélbikákkal, a Fehérvári Titánokkal, a Schiller-Vasas SC-vel, illetve a Ferencváros-Telekommal mérkőzzön meg.

Négysornyi játékossal utazott el Dunaújvárosba a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata, ahol elkezdi az Erste Liga ezen idényének első kiszállásos mérkőzéseit. A Sportklub azon feltett szándékkal utazott el, hogy az igencsak nehéznek ígérkező túra végén megőrizzék első helyüket a liga tabelláján.

Az elmúlt időben mutatott játék alapján ez nem is lehetetlen küldetés, viszont a szakmai stáb tisztában van azzal, hogy nagyon jól kell gondoskodjanak a játékosok erőtartalékaival, hiszen öt nap alatt négy mérkőzést kell letudni, ami igencsak megterhelő.

– Minden meccsen győzni szeretnénk és a lehető legtöbb pontot szeretnénk begyűjteni. Ugyanakkor úgy állunk fel a pályára, hogy tiszteljük az ellenfelet, hiszen láthattuk az ellenkezőjének következményei vannak. A Dunaújvárossal kezdünk, és egyáltalán nem számítunk könnyű összecsapásra, hiszen egy remek csapatról beszélünk. Viszont bizalomra ad okot az elmúlt időben látott játékunk és mi ezen az úton akarunk továbbmenni – jegyezte meg Hozó Levente a csapat másodedzője, aki hozzátette, hogy az öt nap alatt gondosan be kell majd osztani az erőt, hogy végig bírni lehessen a túrát.

Hozó Levente továbbá elmondta, hogy a Brassó elleni mérkőzésen sérülést szenvedők közül Căsăneanu nem tudott a csapattal tartani, viszont Belov, illetve Rokaly Sz. elutazott, ám játékuk igencsak kérdéses, legalábbis a Dunaújváros ellen. A korábbi hiányzók közül Gecse továbbra sincs tökéletes állapotban, így ő sem utazott el.

A Sportklub csütörtökön 19 órától a Dunaújvárossal, pénteken 19.30-tól a Fehérvári Titánokkal, vasárnap 18.40-től a Schiller-Vasas SC-vel, míg hétfőn 21 órától a Ferencváros-Telekommal mérkőzik meg.

Darvas Attila