„Augusztus 2-án azzal szembesültem, hogy illetéktelen személyek feltörték személyes e-mail- és WhatsApp-fiókomat, és nevemben pornográf tartalmú üzenetet osztottak meg a képviselőház emberjogi bizottságának zárt WhatsApp-csoportjában” – közölte vasárnap késő este rövid közleményében Kulcsár-Terza József.

Az RMDSZ színeiben parlamenti képviselő helyhez jutott MPP-politikus azt mondja: képviselőtársa hívta fel a figyelmét arra, hogy pornográf tartalmú üzeneteket kap tőle.

– Nyilvánvaló, hogy egy lejáratási kampánnyal van dolgunk, amelynek az a célja, hogy hiteltelenné tegyenek kényelmetlen politikusokat. Nem szokásom panaszkodni, de ha így rákérdez, akkor elmondom, hogy évek óta ebben é-lünk. Kezdődött azzal, amikor még 2010-ben betörtek hozzám és Gazda Zoltán munkatársamhoz. Nem vittek el semmit, csak utólag kiderült, hogy egy chipet szereltek a számítógépeinkbe, el egészen addig, hogy ahányszor meglátogatom Bekééket, annyiszor szólnak, hogy én is melléjük kerülök, vagy elüt véletlenül egy autó, vagy ami még ennél is zavaróbb, hogy a feleségemet is állandóan zaklatják – mondta el megkeresésünkre a képviselő.

Erdély András / Székely Hírmondó