Petro Porosenko / Fotó: prime.md

Petro Porosenko ukrán elnök bejelentette pénteken, hogy olyan javaslatot terjeszt a parlament elé, amely az alkotmányban erősítené meg Ukrajna törekvését a NATO-csatlakozásra és az Európai Unióba való belépésére.

Az ország függetlenné válásának 27. évfordulóján rendezetett katonai parádén elmondott beszédében az államfő közölte, hogy a törvényjavaslatot az őszi ülésszak kezdetéig, azaz szeptember 4-ig benyújtja a parlamentnek.

"Az Európai Unió Ukrajna nélkül befejezetlen projekt marad" – hangoztatta az ukrán elnök. Hozzátette, hogy szerinte a független és önálló Ukrajna nélkül "kevesebb lenne a béke Európában".

Porosenko beszédét az Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) indulója első négy sorának idézetével kezdte. Az indulót – amelynek szövegét Oleszja Babija írta, zenéjét Omeljan Nizsankivszkijnek tulajdonítják – 1932-ben az OUN vezetése a szervezet himnuszának választotta. Az utóbbi években a dalt az új hadsereg indulójaként is emlegetik Ukrajnában.

Porosenko hangsúlyozta beszédében, hogy Ukrajnát az elmúlt négy és fél évben próbára tette a háború és a gazdasági válság, de – mint fogalmazott – túlélte, és "erős izmokat növesztett". Emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy az "ellenség kezétől ukránok ezrei estek el, katonák és civilek egyaránt".

A független ukrán egyház megteremtésére rátérve leszögezte: Ukrajna határozott szándéka, hogy kiszabaduljon annak az orosz egyháznak a függéséből, amely "megszenteli (Vlagyimir) Putyin Ukrajna elleni hibrid háborúját, az orosz vezetésért és hadseregért imádkozik".

"Nem lehet szabad a test, amíg a lélek rabságban van. Hallják meg ma szavunkat Moszkvában, Konstantinápolyban és a Vatikánban is. Az ukrán ortodox egyház függetlenségének kérdése túllépi a vallás határait. Azok sorába tartozik, mint a hadsereg megerősítése, a nyelv védelme, az EU- és a NATO-tagság. Ez egy újabb mérföldkő történelmi utunkon, függetlenségünk jelentős eleme" – szögezte le Porosenko.

Idén a független ukrán állam történetének egyik legnagyobb katonai díszszemléjét rendezték meg Kijevben 4,5 ezer fő és 250 haditechnikai eszköz   felvonultatásával. 2009 óta most először vettek részt újra harci repülőgépek a szemlén, összesen 29 harci- és szállítógép, illetve helikopter repült át Kijev központja fölött.

Felvonultatták az Egyesült Államoktól kapott, a világ egyik leghatékonyabbjának tartott Javelin típusú hordozható páncéltörő rakétákat, a hazai fegyveripar újításainak több példányát, köztük az Olha rakéta-sorozatvetőt és a Bohdana önjáró tarackot. A harckocsik között láthatók voltak 120 milliméter átmérőjű ágyúcsővel rendelkező T-84-esek és modernizált T-64-esek. Összesen 40 nehézpáncélost, 30 tüzérségi és 30 rakétarendszert vonultattak fel.

A parádén ukrán híradások szerint 18 ország is képviseltette magát, köztük, az Egyesült Államok, Törökország, Lengyelország, Románia, Georgia és a balti államok.

Most először vonultak el katonanők – két katonai főiskola 120 kadétja – is díszszemlén. Szintén első alkalommal használták a "Dicsőség Ukrajnának, dicsőség a hősöknek!" egykori ukrán nacionalista köszöntést, miután Porosenko elnök nemrég rendeletben tette azt a hadsereg hivatalos köszöntésévé.

Kovács Andrea / MTI