Péter Olga, Aba Béla és Vass Imre. Fotó: Iochom István

Vasárnap délután a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában a Magyar Páneurópa Unió Egyesület vezetői post mortem az Európa Érdemrend Lovagkeresztje elismerésben részesítették néhai Péter Jánost, a Székely Nemzeti Tanács néhai alelnökét és a Kézdiszéki Székely Tanács volt elnökét. Az elismerést Péter János özvegye, Olga vette át.

Elsőként Bakk-Dávid László harcostársként és jó barátként emlékezett Péter Jánosra, aki önzetlenül és eredményesen dolgozott a közösségért, segítette a szegény sorsban élő családokat, háromszéki gyermekeket nyaraltatott az anyaországban, könyvadományokat juttatott el a csángó falvakba stb.

Péter János laudációját Aba Béla, a Magyar Páneurópa Unió Egyesület országos elnöke tartotta. Hangsúlyozta: „A közelmúltban váratlanul elhunyt Péter János, a székely-magyar hazafi egymaga többet tett szülőföldje és az anyaország testvéri kapcsolataiért, mint száz konferencia, újságcikk és plakát. János a cselekvő nemzetpolitika képviselője volt, akinek közel kétszáz kézdiszéki falusi gyermek köszönhette azt, hogy évről évre eljutott Magyarországra, láthatta a Parlament épületét, a Hősök terét, a Duna-kanyart, a Balatont.”

Az elnök azt is elmondta, hogy a Magyar Páneurópa Unió Egyesület legmagasabb kitüntetését, az Európa Érdemrend Lovagkeresztjét jeles személyiségeknek ítélték eddig oda, köztük Mádl Ferenc köztársasági elnöknek, Habsburg Ottónak és másoknak.

A posztumusz kitüntetést Grünwald Anna alelnök adta át Péter Olgának, aki még a férje által kitöltött Tiszteletbeli székely okleveleket nyújtott át Aba Bélának, hogy vigye el a gyáli Reegn-Frigyes Irénnek és a solymári Csányi Juditnak, akik oroszlánrészt vállaltak a székely gyermekek táboroztatásában.

A díjazási ünnepségen közreműködött Kicsi Kincső Kriszta, Tódor Pál, Tódor Paula, Fazakas Anita, Vass Emőke és Máthé Katalin, akik Szilágyi Béla-, Pósa Lajos-, Péter János- és Wass Albert-verseket adtak elő. A családias hangulatú rendezvény a magyar és a székely himnusz eléneklésével ért véget.

Iochom István / Háromszék