Pöttöm Palkó visszatér Csíkszeredába

Szeptember 18-án, hétfőn délután 5 órakor lép színpadra újra mesés táncjátékával a Hargita Együttes Csíkszeredában, a Városi Művelődési Házban. A legkisebb fiú kalandos története ez, amelynek végére a főhős eléri áhított vágyát: a többiek tiszteletét. Valódi gyermekműsor, igazi mese, igazi gyerekeknek, akik az előadás
közben nézőkből maguk is szereplőkké válhatnak.

Főszerepben vendégelőadó Antal Adorján, a Fölszállott a páva 2015-ös szóló és páros tánc kategóriagyőztese. Rendező-koreográfus Ivácson László, dramaturg Fazakas Misi, zenei szerkesztő Fazakas Levente.

Hegyen innen – hegyen túl

Felcsík és Gyimes ... a mieink, itt élünk és a közelség, a megszokás hajlamossá tesz arra, hogy megfeledkezzünk azokról az értékekről, amelyeket még mindig éltetnek. A két szomszédos tájegység sajátosságai már első látásra jól megkülönböztethetőek, kezdve a leginkább szembetűnőtől, a viseletek látványától egészen a települések szerkezetéig,
elhelyezkedéséig. De vajon tényleg annyira eltérnek egymástól? Talán mégsem. Dalaik majdnem azonosak, táncaik részben átfedik egymást, és hangszereik is hasonlóak: egy hegedű vagy sokszor csak furulya dallamát a sajátos ritmushangszer, az ütőgardon kíséri.

A műsorban párhuzamban sorakoznak a két tájegyság dalai, dallamai és táncai, időnként érintkeznek, végül összefonódnak egymással.

A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával megújult műsor alkotói az együttes két kiváló szólótáncosa, Antal Zsolt és Péter László. Közreműködik Mihó Attila és zenésztársai.

A csíkszeredai közönségnek két egymást követő napon, szeptember 19-én, kedden, valamint 20-án, szerdán este 7 órától lesz alkalma megnézni a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadását a Városi Művelődési Házban. (közlemény)