Immár hagyománnyá vált a balatonfüredi Anna bál Prímásversenye. Az elmúlt évben felvidéki és vajdasági virtuózok is szerepeltek a megmérettetésen, s idén is várják a külhoni művészeket a patinás városba.

2013-ban a Balatonfüredi Önkormányzat és a Hagyományok Háza nagy sikerrel rendezte meg az első Anna bál Prímásversenyt. A nagy múltú cigányprímások és minden második évben a hagyományos népzenészek bemutatkozásához az Anna-bálra készülő Balatonfüred kiválóan illeszkedik, hiszen a magyar múlt egyik legprosperálóbb időszakát, a nemzeti ébredés korszakát idézi meg.

2019-ben ismét pályázhat minden, a klasszikus cigányzenei hagyományt művelő hegedűs, aki a verseny napjáig betöltötte a 16. életévét, de még nem múlt el 35. A nyilvános színpadi versenyt a balatonfüredi Anna-bál előtti héten a keddi és a szerdai napokon tartják. A zsűri tagjai a magyar népies műzene elismert szakemberei. A versenyen minden prímásnak két versenyszámot kell előadnia, egy kötelezőt és egy szabadon választottat, egyenként 5-5 perc időtartamban.

Díjazások:

Első díj: egymillió forint

Második díj: ötszázezer forint

Harmadik díj: háromszázezer forint

Jelentkezési határidő: 2019. július 12., éjfél

Július 24-én este a legjobb produkciók és a meghívott előadók a Gyógy téren felállított nagyszínpadon lépnek fel.

Részletes információk: https://hagyomanyokhaza.hu/hu/program/balatonfuredi-primasverseny-0

dr. Csermák Zoltán