Nem fogy ki az ötletekből Dan Tanasă, ha a magyarságon üthet: pert indított a Sepsiszentgyörgy önkormányzata által adományozott Pro Urbe díjak feliratozása miatt is, és – már nem meglepő módon – ismét neki adott igazat a törvényszék. Az itteni. A döntés ellen az egyik kitüntetett, Puskás Attila máris tiltakozik, a város pedig természetesen fellebbezni fog.

Pro Urbe díj átatása. Albert Levente archív felvétele

A szolgálatos feljelentő ezúttal azt kifogásolja, hogy az oklevél nyelve csak a román díjazottak esetében román nyelvű, a magyar személyiségeké magyar nyelvű. A törvényszék alapfokon elfogadta a Tanasă által létrehozott Méltóságért Európában Egyesület keresetét, és kimondta, hogy az okleveleket csakis románul lehet kiállítani; ezek után halvány vigasz, hogy a korábbiak visszavonását és román nyelven való újbóli kiadását visszautasította.

A határozat ellen a 2010-ben kitüntetett Puskás Attila azonnal szót emelt. A megyeszékhely egyik köztiszteletben álló polgára diszkriminatív intézkedésnek, mélységesen sértőnek és megalázónak tartja a döntést, és úgy véli, hogy ebbe az érintettek nem egyezhetnek bele. Épp ezért azt javasolja „azoknak a Pro Urbe díjasoknak – magyaroknak és románoknak –, akikben él a méltányosság és az igaz­ság érzése”, hogy aláírásukkal erősítsék meg: ragaszkodnak az eddigi gyakorlathoz, és kérik, hogy a magyar kitüntetettek oklevelén magyarul, a románokén pedig románul jelenjen meg „az az indoklás, amiért ebben az elismerésben részesítette őket Sepsiszentgyörgy Municípiumának Tanácsa”.

Puskás Attila egyúttal a helyi tanácsot is felkéri arra, hogy olvassák fel tiltakozó felszólítását egy közelebbi ülésükön, vitassák meg a kérdést, és „döntsenek szavazatukkal arról, hogy milyen álláspontot képviselnek ebben az ügyben”.

Antal Árpád polgármester álláspontja máris ismert: a Sláger rádiónak elmondta, hogy az ítéletet meg fogják fellebbezni, mert kizárólag román nyelvű oklevelek kiadására még ebben az országban sem kötelezhet senkit egyetlen bíróság sem. Az önkormányzat azt tartotta normálisnak, hogy a magyarok magyar, a románok román nyelvű oklevelet kapjanak, de ha a feljelentőt zavarja, hogy a román okleveleken nem volt magyar szöveg, Románia alkotmánya és az általa ratifikált nemzetközi szerződések alapján majd kétnyelvű okleveleket fognak kiadni.

A megyeszékhely legrangosabb kitüntetésének számító Pro Urbe díjat 1997-ben néhai Kónya Ádám javaslatára alapította Sepsiszentgyörgy önkormányzata azzal a céllal, hogy a települést és lakóit hosszú ideig „pénz és taps nélkül” szolgáló polgárait elismerésben részesítse. A díjat csak 70 éven felüliek kaphatják meg, odaítéléséről a tanács általában a Szent György Napok előtt dönt. Eleinte évenként négy díjat osztottak ki (a nemzetiségi arányoknak megfelelő módon három magyar és egy román személyiségnek), 2014-től kezdve azonban már csak egyet-egyet, és bár az idén kivételt tettek, így egy magyar és egy román Pro Urbe díjas is volt, a román közösség helyi képviselői elégedetlenek ezzel a megoldással.

Demeter J. Ildikó / Háromszék