“Johannis úgy talál a fasisztoid román nemzetállam (?) élére, mint kujak a szemre.” Fotó: dantomozei.ro

Különös élmény volt figyelni a romániai magyarság itt-ott reménykedő viselkedését a kampány idején, amikor Klaus Johannis startolt, majd befutott győztesként. A naponta megalázott magyarságtól nem vehette el senki a reményt – hátha a német származású, német anya s apa gyermeke szívére veszi a másik kisebbség sorsát is? Nem ez történt. Sőt!

Johannis úgy talál a fasisztoid román nemzetállam (?) élére, mint kujak a szemre.

Hogy a maradék szászok, svábok, akiket annak idején Ceaușescu nem adhatott el márkáért, mert nem mentek ki, mekkorát csalódtak eddigelé benne, könnyű megképzelni. Johannis román államelnök ugyanis kijelentette, a szászok, svábok, tehát az itt 800-900 éve építve élők 1918-at jövőben együtt ünneplik a románokkal. Még akkor is, ha Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke és pártja, nemzete nem hajlandó fürdőzni a román ünnepben! Azt is mondotta az elnök, száz év alatt Románia megmutatta, kis országból erőset lehet alakítani a térségben.

Azt az alakítást azonban öt szerződés megszegése, az erdélyi magyarok (szövetségesek) hátbatámadása, a nagyhatalmak önhasznú erőszakszervezgetése cselekedte. Piac, üzlet a hadak útján…

Hull bizony a tisztesség púdere az elnök arcáról, ha elvárja, hogy ünnepeljük őt s választott népét mi, magyarok abban az országrészben, mely kiúttalanságot nyújtott a magyar nemzetrésznek ezen a parcellán; ott, ahol száz év, 70 év, s végül egy műanyagforradalom után a mai napig sincsenek útjai Erdélynek, Székelyföldnek, melyek legalább a környező országok szintjén lennének járhatók 2017-ben. Vagy meglészen mindaz 2018-ban, a százéves ünnepi őrjöngésre?

Ha nőtt a szemünkben Kelemen Hunor a hurrázás megtagadásával, akkor tisztességben. És ha azt a csepp reményt is megbánta a magyarság, ami megrebbent benne Johannis kampánya idején – kibírjuk. Fölépülünk, mert magunk építünk abból a kis jövedelemből, amit összekuporgatunk a minden esztendei folyamatos adóbehajtás garasaiból, Bukarest meddő homokjából.

A csalfa, vak remény sose lesz kenyerünk. Isten bűnül föl ne rója, ha volt. Sok száz év alatt megtanultuk, hogy ne támaszkodjunk korhadt fához, lovunkat gyeplőtlen ne hagyjuk, mert odalesz. Marad örök tiszteletünk a németnek megmaradt itteni németek, s magyarnak megmaradt őslakos magyarok iránt.


Czegő Zoltán / Székely Hírmondó

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük