Pál József Csaba resicabányai plébánost, hegyvidéki főesperest augusztus 6-án, Urunk Színeváltozásának ünnepén iktatták be temesvári megyéspüspöknek a Szent György székesegyházban. Első útja szülőföldjére vezetett, az elmúlt napokban a csobotfalvi plébániatemplomban és a csíksomlyói kegytemplomban mutatott be ünnepi szentmisét, ma, augusztus 12-én vasárnap szülőfalujában, Csíkcsomortánban celebrált szentmisét. Az ünnepi alkalmon részt vett Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki köszöntötte az új temesvári megyéspüspököt.

A püspök szívhez szóló beszédében az összefogás fontosságáról elmélkedett. Aki egymásra haragszik az vegye a fáradságot és bocsásson meg a másiknak – kérte a jelenlévőktől Igehirdetésében.

– A csomortániak összefogásban, és ahogy gyerekkorában ismerte, úgy vannak most is – fogalmazott köszöntő szavaiban Borboly Csaba megyeitanács-elnök, aki a székely-szórvány program megerősítésében kérte az új megyéspüspök közbenjárását.

– Krassó-Szörény és Temes megye ügyében szeretnénk, ha egy újabb lendületet kapna az Összetartozunk szórványprogramunk, amelyet 2009-ben indítottunk el, és az elkövetkezőkben még szélesebb összefogásban tudnánk dolgozni – emelte ki Borboly Csaba.

Megítélése szerint nincs rendben, hogy a gyerekeink csak Budapestet ismerik, de Erdély történelmi részeit egyre kevésbé. A székely-szórvány kapcsolat ebben is tud segíteni, és abban is, hogy egymást megismerve, egymást megerősítve tudjunk a hétköznapokban megmaradni és jövőt formálni – fogalmazott a megyeitanács-elnök, aki Isten áldását kívánta az új püspök munkájára, tevékenységére.

Csíkcsomortánban a szentmise után a helyi kultúrotthonban ünnepi előadással kedveskedtek a csomortáni hívek.

A Hargita Megyei Tanács sajtóközleménye