Elképesztő visszaéléseket tárt fel a napokban a számvevőszék: óriásira duzzasztott béreket, pótlékokat és törvénytelen kifizetéseket találtak több központi intézménynél és minisztériumnál.

A lista ismert: parfümök, italok, tízóraik beszerzése közpénzen, el nem végzett túlórák, illetve szolgáltatások díjazása és egyszerű pénzkidobások (a külügyminisztérium például 85 ezer lejt fizetett egy zöldövezet kialakításáért – decemberben), de helyi adók és iskolai költségvetések megdézsmálása is előfordult.

Történt mindez 2018-ban, a román centenárium dicsőséges esztendejében, amikor a szociáldemokrata kormány amúgy is jelentősen megemelte a közalkalmazotti fizetéseket és más juttatásokat. A kár 268 millió lejre rúg, amiből Bulgáriában 25 kilométeres autópályát tudtak volna építeni (nálunk még elméletileg is kevesebbet, mert itt valahogy sokkal többe kerülnek a közberuházások, van tízszer drágább sztrádánk is, mint déli szomszédunknak) – és valószínűleg csak a jéghegy csúcsa került napvilágra.

De ez is jelzi, hogy az államkincstárat az odaférők egy része saját jólétét szolgáló szabad prédának tekinti. Ha azt nézzük, hogy 3620 átvizsgált intézmény után 39 bűnvádi feljelentést is tettek az ellenőrök, akkor százból egy intézmény ilyen kezekben van. Hogy ez az arány mennyire valós, nem tudni, de az biztos, hogy a szabad rablásnak sürgősen véget kellene vetni. És itt jön a következő gond. A felelősségre vonás lehetősége reményt ad arra, hogy rendeződnek a dolgok, de Romániában ennek sincs látszata.

Az elmúlt években leült az igazságszolgáltatás, Liviu Dragnea volt SZDP-elnököt ugyan elítélték, de csak egy kis ügyben. A nagy Tel Drum dosszié – amelyben 21 millió euró uniós alap eltérítését jelezte az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) – valahol elakadt, de más nagy korrupciós perek sem haladnak. Még az SZDP háza táján is csend van, holott ott is egyre cifrább dolgok derülnek ki, például magánrepülőgépekkel lezajlott nyaralásokról, és ez sem a párt belügye, mert állami támogatásokból fizették. Sőt, az alvilág elleni eljárások is megfeneklettek: szintén a múlt héten robbant a hír, hogy a szervezett bűnözésért perbe fogott jászvásári Corduneanu-klán 27 tagja közül 24 végleg megúszta a börtönt, nem bűntelenség, hanem elévülés miatt. Perük 2010-ben kezdődött, a vádpontok között nemi erőszak, zsarolás, lopás, csalás, banki törvényszegések is vannak. A főkolomposok szabadok, de a három bűnbak is keveset kapott, egyikük karácsonyra haza is mehet.

Könnyű ezek után megérteni az országban uralkodó állapotokat. Az is csak nálunk történhet meg, hogy a nyugdíjpénztári közalkalmazott az idős ügyfelet küldi le a penészes raktárba iratokat kutatni. Ráadásul újabban a bírák és ügyészek sem érnek rá a munkájukat végezni, mert sztrájkolnak a speciális nyugdíjukért. Javulásban ilyen körülmények között egyre kevesebben bíznak, és valószínűleg ez az egyik legnyomósabb oka annak is, hogy a kivándorlás üteme még mindig növekszik, hogy évente százezrek elégelik meg a román hatóságok te(l)hetetlenségét.

Demeter J. Ildikó / Háromszék