A Vidéken Jó! Alapítvány koordinálásában megvalósuló WaterWatcher ifjúsági csereprogram előkészítő találkozóját rendezték meg április 10-11. között a partner szervezetek képviselői, a koordinátorok, műhelyvezetők, csoportvezetők részvételével a Baranya megyei Szaporcai Cifraházban. A program romániai partnere a Hargita Megye Tanácsa által létrehozott Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás.

Az előkészítő találkozón Szabó Károly, a Hargita Közösségi Fejlesztési Társulás vezetője ismertette a Hargita megyei adottságokat, ugyanakkor bemutatta a Visit Harghita mobiltelefonos alkalmazást is.

A program keretében magyar, észt, portugál, olasz és erdélyi fiatalokkal közösen az egyik legnagyobb globális környezeti problémával, a vízhiánnyal, továbbá a vízkészleteink védelmével, a gazdaságos vízhasználattal foglalkoznak. A projekt az EU Erasmus+ programja támogatásával valósul meg. A tervek szerint július 1-15. között kerül sor a partner szervezetek által ajánlott résztvevőkkel a találkozóra Szaporcán.

Hargita megyéből a Sapientia EMTE csíkszeredai Karáról várják hat hallgató jelentkezését, akiknek Vincze Éva Boglárka lesz a csoportvezetője. A jelentkezés feltételeit a későbbiekben teszik közzé az ADI Harghita közösségi oldalán.

– Nyáron, a projektben résztvevő fiatalok elsajátíthatják a kerti zuhanyzó készítését, valamint „filléres” öntöző berendezések használatát. Az ott megszerzett tudást és tapasztalatot, majd idehaza is kamatoztatni tudják, megosztva azt a nagyközönséggel is – fogalmazott Szabó Károly.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke üdvözölte a kezdeményezést, megítélése szerint rendkívül fontos, hogy a jövő szakemberei már egyetemi éveik alatt ily módon is szakmai tapasztalatokra tegyenek szert, amit majd a későbbiekben itthon hasznosítani tudnak.

– A víz amellett, hogy létszükségletünk az itt élő gazdálkodóknak is elengedhetetlen, ezért foglalkoznunk kell vízkészleteink fenntarthatóságával – nyilatkozta Borboly Csaba.

– Mivel rurális környezetben élünk, így Hargita megyében, Székelyföldön, de Erdélyben is több ezer embert érint ez a problémakör. Erdélyben 75 ezer magyar ember gazdálkodik. Az APIA-s támogatás sokat segített az elmúlt 12 évben, a csökkenése a gazdák és családjaik megélhetését veszélyeztetné! Fontos, hogy május 26-án támogassák az erős magyar képviseletet, hogy EP-képviselőink kiálljanak a gazdákért Brüsszelben! – fogalmazott Borboly Csaba. (közlemény)