Fotó: Gecse Noémi / Székelyhon

Nagy csatában helyenként jobban játszva, mint a Fehérvári Titánok a Csíkszeredai Sportklub behúzta a győzelmet és ezzel biztos résztvevője az Erste Liga rájátszásának.

Különösebb tét nélkül léphetett pályára a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata az Erste Liga középszakaszának alsóházában a Fehérvári Titánok ellen, hiszen nagyvonalakban letisztult, hogy a kék-fehérek ott lesznek a sorozat rájátszásában. Ezt matematikailag egy győzelemmel lehetett nyomatékosítani és ennek megfelelően is kezdtek a csíkiak.

Fotó: Gecse Noémi / Székelyhon

Tizenhat másodperc után Papp kékvonalas lövése zúdult védhetetlenül Kornakker kapujába, hogy a folytatásban is a kék-fehérek akarata érvényesüljön. Valchar hamar megduplázhatta volna az előnyt, de a vasat találta el, ahogy a túloldalt Ainsworth is. A hazai fölény nem csökkent, igaz a vendégek három alkalommal is a büntetőpadon ültek. Harmadjára sikerült gólt elérni, de előbb Fodor találatát még érvénytelenítették, jogosan, a játékvezetők, hogy pár másodperccel később Brnak lövése már a jegyzőkönyvbe is bekerüljön.

A második harmadot rosszabb felfogásba kezdte a hazai csapat, amely előbb egy gólt ajándékozott a Titánoknak, majd Fabus javított ezen hamar. A vendégek viszont másodpercek leforgása alatt újfent szépítettek nyílttá téve a meccset. A Sportklub a harmad második felére minimalizálta hibáit és próbálta akaratát ráerőszakolni ellenfelére, ez viszont gólokban nem jelentkezett.

Fotó: Gecse Noémi / Székelyhon

Az utolsó felvonás elejét megint elrontotta a hazai csapat és ezt Reiter büntette. A Sportklub rákapcsolt, jöttek is a helyzetek, majd Valchar remek egyéni megmozdulása újabb gólt ért. A Sportklub jobban állt a lábán, bár a vendégek is veszélyeztetni tudtak, de az eredmény nem változott a hajráig, amikor Kóger István kockáztatott és Kornakker helyére egy mezőnyjátékos lépett be. Több csíki is gólt szerezhetett volna ekkor, végül Fodor ülhetett a büntetőpadra, de a 45. másodperces kettős fór inkább a vendégekre volt veszélyes, így maradt a 4–3-as hazai siker.

A Sportklub legközelebb hétfőn este 19 órától fogadja a Ferencvárosi TC-t.

Eredmény

Csíkszeredai Sportklub – Fehérvári Titánok 4–3 (2–0, 1–2, 1–1)

Gólszerzők: Papp (1.), Brnak (16.), Fabus (26.), Valchar (46.), illetve Schoenmakers (24.), Péter B. (26.), Reiter (42.).

Mestermérleg

Leo Gudas, Csíkszeredai Sportklub: – Voltak jó és rossz megoldások a meccsen. Pozitív, hogy rengeteg helyzetet sikerült kialakítanunk, ugyanakkor ehhez képest kevesebb gólt szereztünk. Ez viszont ezúttal elég volt, de legközelebb nem biztos, hogy így lesz.

Darvas Attila

A nap másik meccsén:

Vienna Capitals II.–Ferencváros 1–2 (0–1, 1–1, 0–0).

Ranglista, alsóház:

5. Csíkszeredai Sportklub 16 (5)

6. Brassói Corona 12 (4)

7. Ferencváros 9 (5)

8. Fehérvári Titánok 3 (5)

9. Vienna Capitals II. 3 (5)

Az alsóház további programja

Vasárnap: Brassó–Fehérvár (18.30). Február 5. (hétfő): Sportklub–Ferencváros (19.00). Február 6. (kedd): Fehérvár–Vienna II. (19.30). Február 7. (szerda): Brassó–Ferencváros (18.30). Február 9. (péntek): Brassó–Sportklub (18.30) és Ferencváros–Vienna (19.00). Február 11. (vasárnap): Sportklub–Brassó (18.00) és Vienna II.–Fehérvár (18.50).

Felsőház, pénteki eredmények:

Miskolci DVTK Jegesmedvék–Újpest 6–2 (4–1, 0–0, 2–1)

Dunaújvárosi Acélbikák–MAC Budapest 6–3 (1–0, 2–0, 3–2)

Ranglista, felsőház:

1. Miskolci Jegesmedvék 10 (3)

2. MAC Budapest 8 (3)

3. Dunaújváros 7 (3)

4. Újpesti TE 0 (3)

Bónuszpontok A felsőházban a DVTK 4, a MAC 2, míg a Dunaújváros 1 bónuszponttal kezdte meg a középszakaszt. Az alsóházban a Csíkszereda 4, a Ferencváros 2, a Corona pedig 1 bónuszponttal kezdte meg a középszakaszt, amelyet követően a sereghajtó számára véget ér az idény, a többiek a negyeddöntőbe jutnak.

Székelyhon