A spanyol miniszterelnök nem zárja ki, hogy az alkotmány adta lehetőségekkel élve Madrid felfüggeszti Katalónia autonómiáját.

Mariano Rajoy az El País című baloldali napilapban vasárnap megjelent interjúban beszélt erről. Arról kérdezték, hogy alkalmazná-e Katalóniával szemben az alkotmány 155-ik cikkelyét, amivel lényegében felfüggesztené az autonómiáját. ”Egyáltalán nem zárok ki semmit, amire a törvény lehetőséget ad (…) Idejekorán kell megtenni azt, ami a legfontosabb az adott pillanatban” – mondta Rajoy, és hozzátette, hogy “az lenne az ideális, ha nem kéne folyamodni rendkívüli megoldásokhoz, de ahhoz, hogy erre ne kerüljön sor, a dolgoknak meg kell változniuk”. Leszögezte, hogy Madrid megakadályozza Katalónia függetlenné válását, és megőrzi az ország egységet.

Még soha nem alkalmazták

A spanyol alkotmány 155-ös cikkelye bármely autonóm közösség önrendelkezésének ideiglenes felfüggesztésére ad lehetőséget az államnak, lehetővé teszi, hogy rendkívüli helyzetben Madrid ellenőrzése alá vonja egy autonóm terület, adott esetben Katalónia irányítását, leváltsa a kormányát és helyi választásokat írjon ki. Ezt a cikkelyt a spanyol történelem során még soha nem alkalmazták, ha a spanyol kormány most mégis élne vele, azzal lényegében ismeretlen terepre lépne. Ehhez pillanatnyilag nincs meg a szükséges politikai támogatás Madridban, a spanyol parlament pártjai közül csupán a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középutas párt támogatja nyíltan ezt a lehetőséget.

Marad a több ezer rendőr

Az El Paísnak adott interjúban Mariano Rajoy leszögezte, hogy Spanyolországnak nincs szüksége közvetítőkre a katalán függetlenségi népszavazás miatt kialakult válság rendezéséhez. “Arra van szükségünk, hogy azok, akik megsértik a törvényt, és a törvény felé helyezik magukat, változtassanak a helyzetükön” – mondta a miniszterelnök, és leszögezte, hogy a Katalóniába vezényelt mintegy négyezer rendőr addig marad ott, amíg a helyzet nem tér vissza a normális kerékvágásba. Hozzátette, hogy nem akar előre hozott általános választást tartani a katalán helyzet miatt az országban.

Katalóniában október 1-jén függetlenségi népszavazást tartottak annak ellenére, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A referendum a rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollt.

A hivatalos végeredmények szerint a választásra jogosult 5,3 millió állampolgár közül 2,28 millióan szavaztak a referendumon, ami 43 százalékos részvételi arányt jelent. Katalónia függetlenségére 2,04 millióan voksoltak, ez a leadott szavazatok 90,18 százalékát jelenti. A katalán kormány eltökélt szándéka, hogy a függetlenségi pártok támogatásával a katalán parlament hamarosan határozatot fogadjon el Katalónia egyoldalú elszakadásáról Spanyolországtól. Ezt követően pedig tárgyalásokat kezdene a függetlenedésről a spanyol állammal, amely azonban eddigi közlései szerint nem lesz partner ebben.

Szombaton több ezren tüntettek Madridban és a katalán régió székhelyén, Barcelonában a katalán függetlenségi népszavazás nyomán kialakult helyzet tárgyalásos rendezését követelve a spanyol és a helyi vezetőktől. Európai uniós vezetők ugyancsak felszólították a spanyol és a katalán politikusokat, hogy rendezzék békés úton nézeteltéréseiket. Carles Puigdemont katalán elnök azt mondta, hogy kész a párbeszédre, Mariano Rajoy azonban csak akkor hajlandó vele tárgyalni, ha a katalánok feladják függetlenségi törekvéseiket.

Hirado.hu