A kortárs táncművészet partiumi megteremtését és népszerűsítését szolgáló munkája elismeréseképp tel tüntették ki Dimény Leventét, a nagyváradi Szigligeti Színház színművész-koreográfusát.

Dimény Levente 1975-ben született Székelyudvarhelyen. Középiskolai tanulmányait követően a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem színművészeti képzésében vett részt olyan kiváló mentorok tanítványaként, mint Boér Ferenc, Spolarics Andrea, illetve Biró József. Dimény 1999-től a Szigligeti Társulat tagja, később, 2009-2011 között művészeti vezetője.

Színészi alkotásai mellett nem egyszer rendezőként, illetve koreográfusként is részt vesz színházi és táncszínházi munkákban, anyaintézményében, valamint rangos romániai és magyarországi színházakban egyaránt.

A nagyváradi magyar előadóművészeti intézmények átszervezését követően, 2012-től 2018-ig a Szigligeti Színház égisze alá tartozó Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója.

A tánctársulat vezetőjeként meghirdetett művészeti programját a hagyománytisztelet és a progresszív szemlélet jellemezik, és olyan előadások fémjelzik, mint a Nagyvárosi bújdosók (rendező: Novák Péter), a Világcirkusz (rendező: Juronics Tamás), vagy a Közép-Európa Táncszínházzal közreműködésben született Stabat Mater (rendező: Kun Attila).

Számtalan tánc- és összművészeti program kezdeményezőjeként 2015-től kezdődően főszervezője az Infinite Dance Festival-nak, amely a határmenti régióban egyedülálló módon valósítja meg a táncművészeti nevelést és a különböző táncszínházi műfajok népszerűsítését. (Sajtóközlemény)