Fotó: Asociația Pro Infrastructură – Facebook

Heteken belül megnyitják Romániában azt az autópályaszakaszt, amelynek építőjével szerdán felbontották a kivitelezési szerződést; Razvan Cuc román szállításügyi miniszter leszögezte, hogy a szerződésbontás ellenére "nem marad autópályamúzeum" a 21 kilométeres szakasz.

A miniszter csütörtökön egy bukaresti sajtótájékoztatón magyarázta a szerződésbontás okait, és azt mondta, "Nem csinálok avatóünnepséget választási célokból. (.) Azt kértem a romániai közúti infrastruktúrát kezelő országos társaságtól (CNAIR), hogy vegyék át a munkálatokat a törvényes keretek között úgy, hogy az a román államnak a legkedvezőbb legyen". "Két-három hét alatt el fogják végezni a szükséges javításokat, aztán megnyitjuk a pályát, és az egyéb műveleteket elvégezhetjük a forgalom mellett is" – idézte a minisztert az Agerpres hírügynökség.

Razvan Cuc szerint azért kérték az építő spanyol cégcsoporttól a munkára vállalt garancia kitolását négy évről tíz évre, mert minőségi problémákat láttak az úton. Azt követően bontották fel a szerződést, hogy a kivitelező ezt nem fogadta el. A tárcavezető szerint a kialakult helyzetért a munkálatokat ellenőrző mérnök, és a CNAIR július elején lemondott vezetője, Narcis Neaga is felelős.

A CNAIR szerdán felbontotta a szerződést a dél-erdélyi A1-es autópálya elkészült, de át nem vett Marosillye és Holgya közötti 21 kilométeres szakaszának kivitelezőjével. A Csanádpalota-Nagylak határátkelőhelytől Nagyszebenig tartó A1-es autópálya két megépült szakasza között 44 kilométeres szakaszon kell letérni a pályáról a régi országútra. A 21 kilométeres Marosillye-Holgya szakasz átadásával ez a távolság 13 kilométeresre csökkenne.

A vitatott pályaszakasz építése 2013-ban kezdődött, és a munkálatokat 2016 májusáig kellett volna elvégezni. A CNAIR korábbi közlése szerint az útépítési szerződésben áfa nélkül 579,92 millió lejes (40,6 milliárd forint) kivitelezési díjban állapodtak meg a Teloxim Con Srl. – Comsa Sa. – Aldesa Construcciones Sa. – Arcadis Eurometudes Sa spanyol cégcsoporttal. Az összeg 85 százalékát az Európai Unió kohéziós alapjából, a fennmaradó részt a román költségvetésből biztosították.

Gazda Árpád / MTI

[audio mp3="/media/2019/08/cuc__1.mp3"][/audio]