Regényekbe szőtt történelem - A hazáért, nemzetért és a szabadságért

Cey-Bert Róbert Gyula / Fotó: Youtube

Püski István kiadótulajdonos kíséretében ismét Erdélybe látogat Cey-Bert Róbert Gyula, 56 –os forradalmár, szabadságharcos, író, gasztronómus.

Ez alkalomból a maradék hazát védő vitézeknek emléket állító Végvári oroszlánok, valamint a Habsburg ellenes szabadságharc két vezéregyénisége, Bocskai István és Bethlen Gábor erdélyi fejedelem előtt tisztelgő, Nincs más út csak a szabadság című regényei kerülnek bemutatásra.

A „Végvári Oroszlánok” címet viselő regényét magába foglaló kötet, az általa írt Magyar – Török Trilógia második könyveként jelent meg 2016 – ban, a nemzeti ügyet önzetlenül szolgáló Püski kiadónál. Cselekménye a végvári harcok kegyetlen világába nyújt betekintést. Elolvasván megismerhetjük annak rettenhetetlen, a hazáért életüket kockáztató bajvívó hősöseit, illetve átélhetjük velük „a rajtaütések fortélyosan végrehajtott mozgalmas történeteit.” Ugyanakkor kiderül, hogy „a véres rajtaütések kíméletlen oroszlánküzdelmében a magyar és a török vitézek lelkéből idővel kiégett a gyűlölet salakja, jobban megismerték egymást, megtanulták tisztelni egymás vitézségét.”

A Nincs más út csak a szabadság, a már említett trilógia harmadik köteteként látott nyomdafestéket és érdekfeszítő módon tárja elénk Bocskai István, valamint Bethlen Gábor győztes szabadságharcának fordulatokban gazdag, fájdalmasan szép történetét. Dr.Csámpai Ottó, a Nagyszombati Egyetem docense szavaival élve pedig arra is rádöbbent, hogy „a nemzetnek, mint sorsközösségnek a lényegi tartalma nem más, mint közös célok, közös érdekek megvalósítására való törekvés.”

A szerzővel a következő helyszíneken és időpontokban találkozhat a nagyérdemű:

Szeptember 22: Kézdivásárhely, Vigadó, 18 óra.
Szeptember 23: Barót, Erdővidéki Múzeum, 18 óra.
Szeptember 24: Sepsiszentgyörgy, Székely Nemzeti Múzeum, 18 óra.
Szeptember 25: Kovászna, Művelődési Ház, 18 óra.
Szeptember 26: Gyergyószentmiklós, Művelődési Ház, 18 óra.
Szeptember 27: Csíksomlyó, Fodor Ház, 18 óra.
Szeptember 28: Székelyudvarhely, Művelődési Ház, 18 óra.
Szeptember 29: Marosvásárhely, Kultúrpalota, 18 óra.
Szeptember 30 Nagyvárad: Lórántffy Zsuzsanna Református
Kollégium 17 óra.

Bedő Zoltán / A Székely Hírmondóban, 2017. 09. 21-én megjelent újságcikk bővített változata.

2 hozzászólás

  1. Tóducz

    Az ilyenre mondják, hogy még a szeme se áll jól!

    Válasz
  2. Tóducz

    Azért nem kéne Sergiu Nocolaescusatani és Titus Popoviciisatni a magyar irodalmat.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük