Olvasóink közül ki ne ismerné a régi magyar szólást, miszerint „Minden rendben van, csak a nyaka véres”?

Úgy tűnik, ez a mondás igencsak érvényes pillanatnyilag arra a nagyszabású felújításra is, melynek során a váradi Fekete Sas-palotát tétette rendbe a város önkormányzata.

Évek halogatása, hercehurcái után nemrég „kidobolták” s a váradiak is láthatták, hogy a belváros egyik építészeti gyöngyszeme, a híres Sas-palota cakompakk megújult. Az önkormányzat videofelvételeket, fényképeket is közzétett erről, teljes volt a büszkeség és a boldogság, egész addig, míg be nem sötétedett.

Az est leszálltával ugyanis egykettőre kiderült, hogy az alaposnak mondott felújítás során mégis valami hiba történt, ugyanis a belső palotacsarnokban levő hatalmas csillárok nem működnek, így az est leszálltával igencsak titokzatos homály uralkodik ott.

A városháza sajtóosztályához fordultunk, hogy fényt derítsünk erre a sötétségre, ahol megtudtuk, az illetékesek maguk sem értik, miért nem működnek a belső csillárok, de máris szakértők vizsgálják a baj eredetét. Reméljük, meg is találják!

Szőke Mária / Reggeli Újság

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük