Több mint 300 gépjárművezetői jogosítványt vont be a közúti közlekedési szabályok megsértése miatt a rendőrség az év első napján – tájékoztatott hétfőn a belügyminisztérium.

román rendőrség

A belügy közleménye szerint az elmúlt 24 órában a közlekedési rendőrök 306 gépjárművezetői jogosítványt és 74 forgalmi engedélyt vontak be. A rendőrök és a csendőrök 2969 kihágást állapítottak meg, melyekért összesen 1,4 millió lejt meghaladó bírságokat róttak ki.

Vasárnap 5374 bevetésük volt a belügyi szerveknek, 3555 esetben a közbiztonság és a közrend védelmében volt szükség a beavatkozásukra, 1819 esetben vészhelyzet miatt riasztották őket.

A rendőrség 919 feltételezett bűncselekmény ügyében indított vizsgálatot, 19 százalékuk esetében hivatalból. Egy nap alatt 10 személyt vettek őrizetbe, öt gyanúsítottat azonosítottak két bűncselekmény ügyében, elfogtak kilenc országosan vagy nemzetközileg körözött személyt. A rendőrök és a csendőrök 164 személyt értek tetten bűncselekmények elkövetése közben.

A katonai tűzoltók 1506 esetben nyújtottak sürgősségi egészségügyi ellátást, 128 tűzesethez riasztották őket, műszaki mentésre nyolc esetben volt szükség. Az elmúlt 24 órában a tűzoltók 16 személyt mentettek meg küldetéseik során.

A belügyi szervek helikopterei kilenc személyt mentettek ki küldetéseik során.