Szicíliában mintegy harmincan sérültek meg a szerda hajnali földrengésben. Egyetlen ember állapota súlyosabb, a többiek viszonylag könnyebb sérüléseket szereztek, általában a saját otthonukban zuhant rájuk a vakolat.

Annak köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj, hogy az utóbbi 30 évben földrengésbiztossá tették az újabb lakóépületek nagy részét Cataniában.

"Az emeleten és a földszinten minden bútor, minden tárgy felborult, az emeleten a falak is ledőltek. A macskáim a törmelék alatt maradtak, nem tudtam kimenteni őket" – mondta egy asszony.

A legnagyobb károkat a százévesnél öregebb templomok szenvedték el, de a természeti csapás idején szerencsére üresek voltak.

"A szeizmikus folyamat jelenleg is tart. Egyelőre nem tudjuk, hogy még mi várható" – nyilatkozta Eugenio Privitera, az olasz földrengéskutató intézet vezetője.

Az Etna hétfői kitörése óta 73 földrengést mértek Szicíliában, ez volt eddig a legerősebb. A vulkánon jelenleg három oldalsó kráterből tör elő a láva. Felébredt a közeli Stromboli is, de szakértők szerint a két tűzhányó működése nincs kapcsolatban egymással.

Szicíliában utoljára 1990 decemberében volt nagy erejű földrengés, amely 17 áldozatot követetelt. A szigeten már a 12. századtól hozzászoktak a pusztító földmozgásokhoz. Az eddigi legnagyobb olaszországi földrengés Messina térségében volt 1908-ban, az akkori adatok szerint több mint 100 ezer halottal.

Euronews