Idővel a legkeményebb sziklák is lebomlanak és dűnéktől barázdált homoksivatagokká válnak! A tudomány elsősorban a hőingadozásokat, a víz és a szél lassú, de céltudatos hatását okolja ezért a romboló munkáért. Kevesebb szó esik a hajszálgyökerek vagy vastagabb gyökerek ugyanilyen irányú, de szintén nem elhanyagolható mállasztó tevékenységéről.
A természet bármilyen kegyetlen megnyilvánulásában jelen van az élet. Spóra, csíra, mag és másfajta mikroorganizmusok formájában képes mindenütt teret hódítani még a legextrémebb környezetben is. Még az áthatolhatatlannak tűnő kősziklákon is, ahol hajszálrepedésre lel, képes megtelepedni, gyökeret ereszteni. A gyökér, különösképpen a gyökérsüveg, amely a természet egyik legelképesztőbb fúró, feszítő, bomlasztó készüléke, elkezdi lassú, alattomos munkáját, mint a többi eróziót eredményező természet eleme!
A székelységet gyakran hasonlítják sziklához semmi túlzás nélkül, mert hosszú évszázadok folyamán megőrizte „sziklaszilárdságát”. Ebben az általam kreált fogalomban foglaltatik elsősorban a magas nemzeti öntudat, melyet génjeinkben hordozunk, a magyarsághoz kötődő elszakíthatatlan kohéziós erő, az anyanyelv, mert nyelvében él a nemzet! Kultúránk, hagyományaink, vallásaink, szokásaink és egy sereg más olyan fogalom, amiről nem teszek most említést, de szintén fontosak. De a földről, Székelyföldről, amit őseinktől kaptunk azért, hogy a leszármazottjainknak hiánytalanul átadjuk, arról kiemelten teszek említést, mert az nélkülözhetetlen.
Annyira nélkülözhetetlen, mint halnak a tiszta víz, madárnak a levegő, fotoszintézist végző összes növényeknek az áldott napsütés és a langyos nyári zápor, napnak, holdnak, csillagoknak az égbolt!
Ha nincsenek meg ezek az elemek, akkor nem léteznek a halak, madarak, zöldellő erdők, mezők, az áldott nap a holddal és a csillagokkal!
Ha nincs Székelyföld tehát, mert lassan eladogatjuk idegeneknek, akik ráadásul még ellenségeink is, vagy gyávaságból lemondunk róla azoknak javára, akkor nem beszélhetünk székely népről sem! Csupán egy gyökértelen és nincstelen európai szolganyájról, melyet ide-oda terelgetnek kedvük szerint!
Miért tudtunk „sziklaszilárd” módon fennmaradni eddig a pillanatig, egy maroknyi nép, ellenségeinktől körülvéve? Azért, nyilván, mert megőriztük mindazon jellemvonásainkat, melyekkel rendelkeznie kell egy jobb sorsra érdemes népnek! És mert karaktereink mellett voltak olyan törvényeink, melyek nem adtak esélyt a hajszálrepedések kialakulására!
A közbirtokosoknak birtokrészeiket nem szabadott idegeneknek eladniuk, hanem azt a közbirtokossági tagoknak kellett megváltaniuk! Úgyszintén a városokban, falvakban, tanyákon levő „bentvalókat” szintén tilos volt idegennek eladni. Volt a székelységnek egy olyan joga is, amely kimondta, hogy „senki közéjük idegeneket nem telepíthet be!”
Itt most Romániában az a nem titkolt cél, hogy a még megmaradt székely-magyar tömböt az ország közepéről eltüntessék minél hamarabb, de az Erdéllyel való egyesülés századik évfordulójára mindenképpen! Ezért próbálnak minden repedést megtalálni és azokba bomlasztó gyökereket ereszteni!
A mi őseink, ha nem is végeztek egyetemeket, nem voltak buta emberek és nekik köszönhetjük, hogy jelen pillanatig „sziklaszilárdnak” megmaradtunk és nem lettünk sivatagi dűnék homokszemcséi! Továbbá több évszázadnak, talán évezrednek kellett eltelnie ahhoz, hogy család és nemzet alapú törvényeink segítségével egy bizonyos szintű létet teremthettünk magunknak.
Évszázadok alatt bebizonyosodott, hogy a közénk befurakodott idegenek, ha kisebbségben vannak is, de már most nem bírják azokat a jellemvonásokat, amelyek minket nagy néppé tettek a múltban és túlélővé a jelenben: zavarja őket magas nemzeti öntudatunk, az anyaországhoz kötődő kohéziós erőnk, vallásunk, kultúránk – mely jóval magasabb az övékénél-, szokásaink, Székelyföldünk! Már most próbálják ránk erőltetni a saját kultúrájukat, mely számunkra oly kellemetlen.
Crainiceanu, első világháborús román politikus és tábornok a magyargyűlölet jelszavát hirdette mondván, hogy „a magyar és román ellentétek olyan természetűek, melyek e két fajnak külön-külön, egymástól mélyen eltérő jellemében gyökereznek!”
„Ez, az élethalálharc csak akkor ér véget, ha egyik faj teljesen megsemmisült már!” Ugyanez a tábornok egyik vezércikkében a következőket írja: „Alapjában véve a románok se nem ruszofilek, se nem németfalók, hanem magyargyűlölők! A mi vágyunk a magyarság letörése és nem a németeké!”
A gyökerek tehát mindig bomlasztó céllal érkeznek és igyekeznek más gyökereknek is létterületet biztosítani. De az nem tudna bomlasztani, ha a hajszálrepedés nem adna lehetőséget neki, ezek a repedések pedig jórészt közülünk valók kedves székely atyámfiai!
Gyökértelen, gyökerek mindig is voltak a történelem folyamán minden jobb létben élő nép vagy később nemzet árnyékában. Az ezernégyszázas években Krisztus után sunnyogtak be a Kárpátmedencébe, mert mindig is jobb volt az életszínvonal, mint a Kárpátokon túl, ahol a bojárságé volt minden talpalatnyi föld. A kizsákmányolás meg annyira tűrhetetlen volt, hogy inkább örömmel átmenekültek a hegyeken a jobb élet reményében! Túlzottan igénytelenek voltak és szerények, ha tízen jöttek papot is hoztak magukkal és templomot épített nekik a földbirtokos. Az istenházát használták gyökérsüvegnek, ami egy idő után rombolni kezdett. Egyre csak jöttek és elszaporodtak mivel nem voltak hadkötelesek. Csakhogy számukkal szaporodott az irántunk való gyűlölet is! Mert, ha már gyűlöletre tanítottak, veszélytelenebb, ha a jótevődet gyűlölöd, mint a zsarnokodat! És lassan, lassan, mint ahogy a gyökér mállaszt, úgy törtek le darabokat a székely-magyar sziklából!
Hadd beszéljünk egy keveset a „repedésről” is, amely nem közvetlen okozó, de nélküle nem tudná a sziklát kikezdeni az élősködő gyökér! Történelem folyamán a repedések a magyarság urai elöljárói, fejedelmei királyai voltak, akik tudatosan, szükségmegoldásból vagy bármilyen más megfontolásból adtak utat a tömeges bomlasztóknak! Utánuk a modernebb korok politikusai és háborújai következnek. Az utóbbiakat nem lehetett ugyan kikerülni, de reményteljesebb szövetségeseket választani igen! A repedések napjainkban sem szűntek meg létezni, de egyre szaporodni igen a felhígulóban lévő közösség területén.
Ki adta neked azt a jogot székely atyámfia, hogy földedet, házadat erdődet, birtokodat eladd „gyökértelen gyökereknek”? Hiszen azokat a székely közösség vére öntözte honvédő csatákban, most pedig az elesett hősök lelkei sírnak fölöttük, hangtalanul, keservükben, hogy ellenségeidnek juttatod őket! Amit eladtál, soha nem lesz az Székelyföld és az új gazdák elkergetik e helyről saját unokáidat! Jegyezd meg ez a föld nem csak a tied, hanem a székely közösségé, amit az utókor számon kér majd tőled!
Gomba módra szaporodnak a más nemzet templomai, oda is templomot építenek, ahol egyáltalán nincs, vagy csak nagyon kevés hívő létezik! Ezek nagyrészt az állam pénzéből épülnek, tehát végső soron és levezethetően az adófizetőkéből, a mi pénzünkből! Mint ahogy a székelység elleni és azok ellehetetlenítésére kezdeményezett törvényszéki eljárások is a mi anyagi támogatásunkból működnek! Furcsa nem? A mi pénzünkből, amit adóként szolgáltatunk be, tesznek tönkre minket!
De épülhetne-e egyetlen idegen templom, beköltözhetne-e a székely falvakba, városokba egyetlen idegen „gyökértelen gyökér”, ha mi székelyek, ennek a földnek urai, nem adnánk helyet neki? Ha nem adnánk el ősi javainkat ellenségeinknek? Ha a politikusaink kategorikusabban síkraszállnának az asszimiláció ellen? Ha az önkormányzatok nem adnának helyet és engedélyt? Ha a székely atyafi, aki tudatosan nem esne a „kicsivel több pénz csábításába” és azt mondaná: szeretem Székelyföldet és nem leszek annak bomlasztó repedése!
Sebők Mihály