Requiem a Független Újságírásért

Illusztárció (pixabay.com)

Requiem, tehát gyászmise. Nem is akármilyen: olyan „holtat” temetnek, mely elevenebb (és függetlenebb), mint valaha, s melyet utolsó útjára még néhány éve is elképzelhetetlennek gondolt kombinációjú pártzászlók erdeje kísér.

Utoljára talán Bobby Ewing trükkös halálakor patakzott annyi könny a vén Dunába, mint mostanság, hogy az (Észak-)Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közép-európai különmegbízottja a Független Újságírás szívének kellős közepibe döfette bele a bökőt. És ahogy a jóságos Bobby bácsi feltámasztásához szükséges aláírásokat sem a méhek hordták össze, úgy a Független Újságírás megmentéséért is Szent Györgyök egész hada pattant nyeregbe.

De ahogy a Prédikátor mondja: felette nagy hiábavalóság! A Független Újságírás elpusztíthatatlan. Mint Bobby bácsi. Még csak egy „álomévadnyit” sem kell várni, és a ma távozottak ott folytathatják, ahol abba se hagyták – a „Független”, a „Szabad” és a „Legolvasottabb” mellett immáron egy „Mártír” plecsnivel is a mellükön. Hiszen nemcsak hogy fiatalok, függetlenek és iszonyúan tehetségesek, DE:

mögöttük áll a felvidéki magyar értelmiség!

Már/még csak több mint/alig 120-an vannak e sorok írásakor.

Aki eddig netalán nem tudta volna, hogy ki tartozhat a felvidéki magyar értelmiség soraiba, az most ITT egy kattintás árán megtekintheti. Sőt, aláírás esetén instant felvidéki magyar értelmiségi címhez is jut, ehhez még csak diplomát sem kell másolnia (ezt kapjátok ki, Igor!). Alá nem írás esetén azonban fennáll a Korniss-kód aktiválódásának veszélye. Emlékeztetőül: Korniss Mihály is egy úgynevezett értelmiségi, aki körülbelül akkor, amikor a Dallas harmadik évada futott épp a királyi tévében, papírra vetette a tudományos liberalizmus első számú törvényét:

„mi (t.i. liberálisok) még sokkal jobban gyűlölünk titeket, mint ti minket”.

Innentől kezdve teljesen világossá lett minden, mint a teremtés első napján. Kezdve azzal, hogy függetlenség, szabadság és objektivitás mind a bal partra szorult a nagy özönvízkor, míg odaát csak a csicskaság, lakájság, igénytelenség maradt. Ha a bal parton jön egy új tulaj és szellőztet, az alkotmányos válság és nemzetközi skandalum – ugyanez a jobb parton a sajtószabadság, függetlenség, objektivitás stb. helyreállítására tett hősies kísérlet (ld. HírTV O1G korszakát).

Van azonban ennek a felvidéki értelmiségi szolidaritáslistának egy tagja, aki most a feje búbjáig együttérez az állásukból önként felmondó kollégákkal. Néhány éve ugyanakkor egy vitában a következőket jegyezte meg a legnagyobb közösségi portálon egy másik kollégájáról (e sorok írójáról):

„az a nagyobb baj, hogy van neki hol megszólalni…”.

Világos. Független Újságírás: haj, Felvidék.ma: jaj.
Igazi, tőről metszett liberális logika.

Ekkor értettem meg igazán, hogy Korniss nem blöffölt: ők tényleg sokkal jobban gyűlölnek bennünket, s mindent, amiben hiszünk, mint azt mi egyáltalán fel tudjuk fogni. És ezért ők soha nem fogják beérni azzal, hogy náluk üzemel a legnézettebb tévécsatorna, a legolvasottabb hírportál, a legnagyobb példányszámban fogyó napi- vagy hetilap.

Ők a javunkat akarják. Mindet.

Szűcs Dániel / Felvidék.ma

4 hozzászólás

  1. édes erdély

    Életében még senki sem találkozhatott független újságíróval, így független újsággal sem!

    Válasz
  2. Krónikás

    Meglepődve olvasom hogy milyen sok szlovákiai újságíró veszi úgymond pártfogásába az Indexet és kiáll egy olyan híresztelés mellett amit nem lehet igazolni /mármint hogy a hatalom bedarálja a független újságírást megtestesítő Indexet / . Ma reggel hallgattam Szanyi Tiborral készült riportot , aki egyáltalán nem ezt mondta és a piacgazdaságot , konkrétan a kapitalizmust okolta a történtekért ! Dehát láttunk már ilyet a liberális baloldalon , pld.:Népszabadság , vagy a Simicska médiabirodalom esete , stb. !

    Válasz
  3. TÓDUCZ

    Na, de lépjünk eggyel tovább a témában. Az igazi szabad újságíró, függetlenül attól, hogy mi a személyes politikai meggyőződése az, aki feltárja a saját politikai oldalán megejtett politikai disznóságokat, kancsalságokat is, s nem csak az ellen oldali politikusok hasonszőrű malőréit. Ez érvényes a politikusok sikereire is, de nem az olyan politikusokira, akik Magyarország lejáratásában jeleskednek az új Szovjetunióban!

    Válasz
  4. TÓDUCZ

    Jó és korrekt írás. Ez van mindenhol a magyar újságírásban Kárpát-medence szerte de nem csak, és nem csak a magyar újságírásban. Az újságírók már rég nem csak politikailag semleges híreket közölnek, hanem politikailag kommentálják azokat egyéni politikai meggyőződéseik szerint, hangosan kürtölve, hogy ők függetlenek a politika vonulataitól. A független újságíró fogalom mese, sápadt, urizáló néphülyítő allűr. A BBC-i “legendás” újságírói etikáról is kiderült, hogy dehogy az, sőt, hogy nem az. Az “értelmiségről” csak annyit, hogy nagyon sokan annak képzelték és képzelik magukat, anélkül, hogy átgondolták volna azt, hogy a történelem folyamán ez a társadalmi, mű, és ön definiált kategória, semmilyen változást nem tudott elérni és felmutatni. A változásokhoz rabszolgák, jobbágyok, munkások tömegére volt szükség.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük