„Nagy tétje van az ilyen gesztusoknak” – nyilatkozta az Erdély.ma portálnak adott interjújában Pataki Tamás. A dicsőszentmártoni születésű, Budapesten élő újságíróra a román közélet is felfigyelt, amikor nemrég a Magyar Nemzetben kiállt egy megvádolt román bíró mellett.
A Magyar Nemzet újságírójaként állt ki a rasszizmussal vádolt román focibíró mellett. Miért érezte azt, hogy meg kell szólalnia a témában?
Azért mert felháborodtam az eseten. Egy nyilvánvaló félreértésről volt szó, mégsem álltak ki mellette a román hivatalosságok, az újságíróknak is csak maroknyi része. Sebastian Colțescu
De a mindenféle kisebbség érzékenységére oly kínosan ügyelő hivatalosságok ezek szerint nem vették figyelembe a román nyelv eme jellegzetességét. A közép-kelet európai ember az új közellenség a szemükben. Botrányt akartak, a törökök – az ő csapatuk része a fekete Pierre Webó – is ütötték a vasat, mindenki a maga javára akarta kihasználni az esetet. Tehát nem az igazság felderítésében, hanem a zavarkeltésben voltak érdekeltek. Ez az igazán undorító az egészben: a műfelháborodások és műbalhék mögött csak a pénzt és a hasznot kell keresni. Egy ember karrierjét, életét áldozták volna fel
Romániában nagy visszhangot kapott az ön véleménye, arra utalva, hogy ezt megtehették volna a román politikusok és más közismert személyek. De nem tették. Biztosan kapott visszajelzéseket román személyektől is. Mit mondtak?
„Respect from Romania!”, „Koszonom”, „köszönjük a magyar nemzet támogatását, akit ez esetben Pataki Tamás úr képvisel… ilyen pillanatokban nem szabad elfelejtenünk, hogy mégis a szomszédaink állnak hozzánk a legközelebb… GOD BLESS HUNGARY” és sok ehhez hasonló üzenetet, kommentet. Rengetegen írtak, kerestek Facebookon, magam is meglepődtem a cikk utóéletén. Sokan csak megköszönték, vagy kifejezték tiszteletüket, amiért magyarként kiálltam egy román ember mellett, míg a sajátjai vonakodtak ezt megtenni. Nagyon tetszett nekik ez a gesztus, és rájöttem, hogy nagy tétje van az ilyen gesztusoknak. Vágyunk rájuk, szükségünk van rájuk. Jót tenne mindkét nemzet lelkének, ha minden ellentét és feszültség ellenére több hasonló kiállásról hallanánk.
Eljöhet-e az az idő, amikor egyre több kérdésben állnak ki a magyarok a románok mellett és fordítva?
Azt hiszem afelé tartunk. Azt szoktam mondani, hogy az európai nemzetek egymás közötti viszályai, ellenségeskedései a luxus kategóriájába tartoznak. Lehet, hogy jobban élünk, de szellemi értelemben Európa már csak árnyéka önmagának. Olyan nagy kihívások elé nézhetünk a következő évtizedekben, melyeket együtt kell megoldanunk, ha továbbra is románként, szlovákként, szerbként vagy magyarként akarunk létezni. A migráció csak egyetlenegy példa erre. Azt közösen kell elutasítanunk, ahogyan a nyugati kultúrmarxizmust is, amely a keresztény vallás és a nemzeti identitás után most már a nemi identitásától is megfosztaná az európai embert. A kételkedőknek azt javaslom, olvassák el Laurent Obertone Gerilla című könyveit. Abből kiderül, milyen kataklizma fenyegeti a mi életünket is, mert azok a folyamatok mindehová begyűrűznek. Üres dumának hangzik az, hogy minket több minden köt össze, mint elválaszt. Ha így is van, végre fel kéne nőni ehhez a feladathoz, nem elég rájönni, hogy nem vagyunk ellenségek, eszerint kellene viselkednünk. Sajnos az erdélyi magyarság ebből a szolidaritásból az utóbbi időben nagyon keveset érzett.
Mi szükséges ehhez?
Őszinte önvizsgálat. El kellene gondolkodnunk azon, hogy mit akarunk egymástól? Az nagyjából világos, hogy összefogás nélkül Európa ötven év múlva már nem fog hasonlítani a mostanira. Ha meg akarjuk tartani, akkor ki kell egyezzünk egymással. A magyarság erdélyi jelenléte, épített és szellemi öröksége nem vesz el semmit a románoktól, nem idegen test Romániában, ezt végre meg kellene érteniük. Ha mindenki boldogulhatna a maga kultúrájában, tisztelve a másikét, akkor máris a jó úton járnánk. Jobb dolgunk is van, mint egymás ellen áskálódni, egymást akadályozni. Sajnálom azokat, akik a másik közösség elleni gyűlöletből élnek – politikai vagy egészen más alapon – szomorú hétköznapjaik, frusztrált életeik lehetnek. A románság csak nyerhet egy erős erdélyi magyar közösséggel, ideje lenne ezt felismerniük.
Ön az erdélyi Dicsőszentmártonból került Budapestre. Kiválóan beszél románul is. Van esetleg kedvenc román írója?
Nem csak a kedvenc román íróm, hanem egyik kedvenc íróm Emil Cioran gondolkodó. Ő is Erdély szülötte, idős korában sokat beszélt az erdélyiségről, az erdélyi nemzetek egymásra utaltságáról és a lehetséges „paradicsomi állapotokról”. Tartózkodóan bár, de méltatta a magyar nyelvet, kultúrát is. A huszadik század legnagyobb gondolkodójának tartom, egy-egy mondata többet elmond a világról és az emberről, mint könyvtárnyi egyéb irodalom. Ezer oldalas gondolat-naplóját románul többször is elolvastam, és csak úgy szórakozásból fordítgatom.
Önt az első könyve alapján íróberkekben is nagy tehetségként tartják számon. Milyennek látja a román és a magyarországi kortárs irodalmat?
A román kortárs irodalmi életet kevésbé tartom kasztszerűnek, mint a magyart. Nem tartom annyira hisztisnek, mint a magyart. Olykor témáik is érdekesebbek, frissebbek, mint a kortárs magyar íroké, akik a köldöknéző német és egyéb divatos nyugati irányzatoknak akarnak mindenáron megfelelni. Radu Aldulescu íróval interjút is készítettem Budapesten, ő kemény témákhoz nyúl, a Jeruzsálem profétáiban például a’89 utáni gyermekkereskedelem, a Nyugatra csempészett, koldulásra, prostitúcióra kényszerített gyermekek esetét dolgozta fel. Jó volt vele beszélgetni, és ez lenne a normális.
NÉVJEGY
Pataki Tamás (1991) az erdélyi Dicsőszentmártonban született. 2011-2015 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem történelem szakán tanult. 2015-2019 között a Magyar Idők újságírója, szerkesztője volt, majd a Magyar Nemzet újságírója lett. Kulturális, közéleti témákkal foglalkozik, publicisztikáiban is. 2020 szeptemberétől a Hír Tv Keménymag című műsorának állandó vendégeként lehet látni. Első, Murokffyban vérré válik az abszint, és lóvá teszi az ördögöt című 2018-as regényéért megkapta a Magyar Írószövetség Debüt-díját. Idén jelent meg a nagyváradi születésű Balázs D. Attilával közösen írt Elrabolt Hungária című történelmi albuma Trianon századik évfordulójára.
T. Szilágyi Botond