megjelent: EURÓPAI IDŐ 1996/16 Fiatalok Magazinja

A II. Gyergyói Nagy Bulin rengeteg rockzenekar lépett fel. Voltak olyanok, akiknek már volt alkalmuk, szerencséjük bemutatkozni különböző lapokban, viszont voltak olyanok is akik még egyáltalán nem kaptak nyilvánosságot, vagy azért mert “túl fiatalok”, vagy azért, mert nálunk felé a Nyugatot szokás majmolni és egy kézlegyintéssel elintézni az itteni együtteseket: “á, úgysem lesz ezekből MTV-s sztár”.

Pedig érdemes figyelni az itthoni mezőnyt is, hisz rengeteg tehetséges zenészpalánta “kallódik” rosszabb körülmények között dolgozva, mint pl. egy utolsó magyarországi zenekar. Makacsul, bízva a zenéjükben, a divathullámokat nem meglovagolva mernek kísérletezni, ami nagy nagy szó, hisz nyugati kollégáik is ritkán térnek le a jól kitaposott útról. A másik dolog, amiért érdemes felpártolni, támogatni az itthoni együtteseket az az, hogy másra nem jellemző zenei világot tudnának (tudnak megteremteni). Gondolok itt az erdélyi népzene beültetésére a rockzenébe.

Mivel “gyarlóságom” az itthoni kezdő zenekarok bemutatását vállalta fel, ezért a következő “áldozatom” a sepsiszentgyörgyi MII, amely jelen volt a II. Gyergyói Nagy Bulin. Régi álom vált valóra ezen a bulin, hisz végre egy olyan hazai csapatot láthattam, hallhattam, amely együttes zenei világának szerves részét képezi népzenénk. A következőkben a MII tagjai mesélik el együttesük rövid történetét:

“1996 április elején alakultunk. A szereposztás a következő: Martinka János basszusgitár, István János szólógitár, Imre Zoltán ritmus gitár, Cseh István “Malac” dob-ének, Pap József ütős hangszer. Ethno alternatív rockzenét játszunk, ami eléggé tág fogalom. A népzenéből ihletődünk, a népzenei motívumokat bevisszük az alternatív rockzenébe, így aki eljön a koncertjeinkre, részben táncházban is érezheti magát. Inkább a gyimesi csángó, felcsíki, moldvai népzenéből merítünk. Szövegvilágunk is a népi dolgokból építkezik, csujogtatásokat veszünk át, vagy a teljes, eredeti népdalszöveget dallamostól ültetjük a zenénkbe. Szeretnénk készíteni egy rockopera szerűséget ugyanebben a stílusban, a témája Szent György legendája lenne. A közeljövőben az első demókazettánkat is szeretnénk elkészíteni. Példaképeink? Úgy érezzük, hogy nem fontos őket megemlíteni. Idáig mindegyikünk más stílusban zenélt, az együttes megalapításakor más stílust szeretünk volna, de végül teljesen spontánul jött ez az ethnos dolog.”

Schervenka Endre