megjelent: EURÓPAI IDŐ 1999/4 Zenebona

Mottó: ”Fésüld ki szemedből a hajadat

Manipulálják az agyadat,

Nyisd ki a szemed, vedd észre

A kísérletnek nincs vége.” – Moby Dick: Good bye

Valamikor a télen kelt szárnyra zenészkörökben az a hír, miszerint egy olyan kazetta és CD készül Székelyudvarhelyen, amelyen helybeli zenekarok mutatkoznak be egy-egy dallal. Két fő “kiagyalójával”, Sima Endrével és Pálfi Vilmossal január 17-én beszélgettem:

“Az én ötletem volt, bár Endre ezt megkérdőjelezi, hogy udvarhelyi zenészeknek legyen egy közös albumuk – állítja Vilmos. Mostanáig 19 zenekar jelezte igényét arra, hogy szeretne felkerülni erre a válogatásra, amely kazetta és CD mellett az Internetre is felkerül Támogatónk a Style kft, az ő stúdiójukban folynak a felvételek egy Roland VS 8-as digitális házi stúdió segítségével. Jelezték támogatási szándékukat alapítványok és különböző cégek is, de szívesen fogadunk még bármilyen más támogatást is.

Az elképzelés az volt, hogy több zenei stílus kapjon helyet ezen a válogatáson. Így például lesz egy musical részlet is rajta, amelyet egy udvarhelyi srác készít, kórussal kezdődik, nagyon érdekesnek ígérkezik. Az albumon való szereplésnek vannak kritériumai is. A legfontosabb, hogy a bandából legalább egy tag udvarhelyi, vagy Udvarhelyszéki legyen. Természetesen fontos a zenei tudás is, mivel túljelentkezés esetén magyarországi szakembergárda dönti el, hogy melyik zenekar játszik elfogadható színvonalon.

A válogatásalbumra kerülő zenekarok egy szerződést is alá kell írjanak, amelynek néhány pontjára kitérnék, mert sokan megriadtak tőlük. <A producer tudta nélkül nem készülhet interjú, felvétel az albumról, a lemezbemutatóról.> – ez csak azt jelenti, hogyha valaki interjút akar adni a lemezről, tudni akarok róla. Természetesen azt nyilatkozik, amit ő akar. Minden zenekar jogosult egy kazettára és CD-re, ami nem sokszorosítható. A lemezbemutató előadáson köteles részt venni, amennyiben előtte öt nappal  értesítést kap. Nem igényelhet részesedést sem az album, sem a koncert bevételéből, mivel egyik zenekar sem vállal anyagi felelősséget. Hajlandó vagyok nyilvánosságra hozni az anyagi elszámolásokat, a nyereséget hasonló célokra fordítjuk.

<A zenekar felelősséget vállal a saját daláért> – ez azt jelenti, hogyha anyázik, apázik, politizál, akkor azért vállalnia kell a felelősséget. Minden együttesnek 8 óra áll a rendelkezésére, hogy rögzítse az általa kiválasztott szerzeményt. Az album producere én vagyok (P. V.), ezért igyekszem eljuttatni a felvételeket minél több rádióhoz, zenés újsághoz. A kazetta illetve CD dobozában lesz egy jegy amellyel a hanghordozó tulajdonosa jogosult a lemezbemutatón való részvételre. Köszi az ötletet (ez tőlem jött – SchEndre), hogy a bejáratnál szavazzon a kedvenc dalára az albumról. Várunk ötleteket a kazettával illetve a borítóval kapcsolatban. A legjobb borítógrafikákat díjazzuk.

Ha több zenekar is jelentkezik és látjuk, hogy van rá igény, akkor nyár­ára egy rocktábort is szerveznénk…”

Schervenka Endre