megjelent: EURÓPAI IDŐ 1998/2 Zenebona

Szekeres Tamás december végi rövid erdélyi turnéja számomra és azok számára, akik valamelyik koncerten (Brassóban, Szentgyörgyön, Csíkszeredában, Udvarhelyen) láthatták, hallhatták igazi karácsonyi ajándék volt.

Az immár hagyományossá váló AMI Rock Karácsony Csíkszeredában színes programmal várta a keményzene még meglévő híveit. Az első zenekar a Korruption a death metal követőit csalogatta a színpad elé. A Diákzenekarok Országos Találkozója óta zeneileg sokat fejlődtek, ezért a halálos fém itthoni rajongóinak kötelező ez a csapat. A nagykárolyi PsychoSymphony egyik hazai kedvencem, ám ezen a koncerten nem igazán jöttek be nálam az első albumuk profin előadott dalai. Talán azért, mert túlságosan vártam Tamást, hiszen a beállás alatt teljesen ráhangolódtam a zenéjére. Ha Mogyorós Attiláék egy-két kedvencü(n)ktől is becsempésznének dalokat a műsorukba, akkor biztos a közönség is jobban venné a nem éppen habkönnyű psychós témákat.

A Scamp Heart Killers-t látva, hallva mindig az első Skid Row album dalai ugranak be nekem, ami nem véletlen, hiszen Laciék is azt a fajta amerikai hard rockot játsszák, mint amilyent Sebastian Bach és csapata követett el 1989-ben. Ám a Szívgyilkosok a kornak megfelelően keményebben és modernebben nyomják a picit Ozzys ízekkel is felvértezett témákat. Az est meglepetése Szekeres Tamás és a Scamp Heart Killers közös jam sessionje volt, majd Tamás és Sükösd Attila (SHK) gitárpárbaja. Gondolom, ez a kis “párbaj” Attilának a ‘97-es év egyik legnagyobb élményei közé tartozik.

Sajnos Tamás zenekar nélkül jött el, így az alapok gépről mentek, de így is igazi koncert feeling alakult ki. A gitárorgia a most készülő album két felvételével kezdődött. Két olyan szerzeménnyel, amely demonstrálja, hogy milyen is lesz az új lemez és amely alapján máris rohannék a lemezboltba, hogy az úton-útfélen akaratlanul hallgatott techno-bántotta füleimnek gyógyírként szolgáljanak a fent említett tételek testvérei.

Tamás a kétórás programja alatt majd’minden albumáról előadott “meséket” és “csak” gitározott annak ellenére, hogy egy részeg arc többször is bekiabált, hogy énekeljen is valamit. Kár, hogy az ilyen alakok és az AMI kft. egyes rendfenntartói miatt az embernek megkeseredik a szájíze, akármilyen fenomenális legyen az előadás.

Paksi Endre szavaival jellemezve az ilyen arcokat: “Hé, ennyi vagy, túl sok indulat, kevés gondolat…” Pedig az AMI klub egy nagyszerű hely, kár, hogy a megyében és környékén nincsenek ilyen szintű klubok.

Kisebb-nagyobb nyeremények is gazdára találtak, ugyanis minden belépőjegy egyben tombola is volt. Mivel a fődíjnak többszöri húzás után sem került gazdája, a rádiós ébresztőórát a közönség egyöntetűen az ifjabb Szekeresnek ítélte oda, aki kicsit álmosan, apja biztatására húzogatta a tombolákat.

A négy sorsolást a Semaphore bulija követte, amit már nem néztem végig… Bocs fiúk, de Tamás után már csak Satriani jöhetett volna szóba.

Másnap (19-én) Udvarhelyen a gitáróra keretében a gyakorláshoz kaphattak tanácsot az érdeklődők, majd részleteket játszott a mester a délutáni klasszikus gitárkoncertjéből. A du. 5-kor kezdődő előadáson Tamás olyan zeneszerzők műveiből játszott, mint J.S. Bach, J.K. Mertz, H. Villa-Lobos, Augustin Barrios és mindezeket kotta nélkül!

Az udvarhelyi közönség igazán hálás lehet Tamásnak és a rendezőknek, mivel mind a klasszikus, mind a rockkoncert amolyan karácsinyi ajándék volt, tehát ingyenes.

Sajnos a moziteremben nem lehetett kialakítani olyan kontaktust a közönséggel, mint a rock klubban. Így ezen az estén hiányzott az a bizonyos szikra Tamás és közönsége között, ami egy nappal korábban átjárta az AMI klubot.

Ráadásul az Unitra hangfalak sem bírták a Gibson hangját, be is adták az unalmast az utolsó két szerzeménynél és a ráadásoknál…

Reméljük Tamás visszatér még tájainkra és zenekarát is magával hozza, mivel napjainkban nagy szükség van a színvonalas, technikás zenéjére!

Schervenka Endre