Ismét töménynek bizonyult eseményekben az elmúlt, nagyjából másfél hét medvefronton. Kijutott károkozásból, fára „felkergetett” turistákból, kilőttek két, Tusnádfürdőn garázdálkodó hím állatot, valami elindult az áttelepítések ügyében is, miután a miniszter asszony is meglátogatta a fürdővárost.

És hogy a hétvége se legyen eseménytelen, autópályán gázoltak el egy bundást Nagyszeben és Szászsebes között, majd még egyet hétfőn.

A támadásokra, szerencsétlen találkozásokra már akár legyinthetnénk, semmi újdonság, sajnos, szinte mindennaposak ezek az esetek (a gázolást leszámítva, az még szerencsére ritka) – ami persze nem jelenti azt, hogy ez így rendben lenne. Amint az sem, hogy a rendkívüli beavatkozási engedélyek kibocsátásának felgyorsulásához a tárcavezetőnek a helyszínre kell látogatnia, mintha a sorozatos értesítések, kérések önmagukban nem lennének elegendőek, esetleg az emberek, az önkormányzatok túloznának, netán egyenesen hazudnának.

A bukaresti megoldáskeresés címen zajló totojázáson túl az említett időszakban egy eléggé dühítő tényről is értesülhettünk, a miniszter jóvoltából. Eszerint sem az Európai Unió, sem más közösségen kívüli ország nem hajlandó medvéket átvenni Romániától, még állatkertbe se! Olyan érvekkel, hogy náluk már 100 éve kihaltak ezek a vadállatok, nem igazán tudnának mit kezdeni velük, és nem mellékesen állampolgáraik biztonságának szavatolása szempontjából sem lenne ésszerű. Mert ugye, fű alatt – minden pátoszos megnyilvánulás ellenére – azzal nagyon is tisztában vannak, hogy bizony egy több száz kilós, ragadozásra is „berendezkedett” nagyvadról van szó, nem plüssmackóról.

Brüsszelben szokásukhoz híven finoman rövidre zárták a kérdést: belügy, kérem, tessék megoldani saját hatáskörben. Válaszuk tökéletesen illeszkedik a kényes ügyek kezelése sablonába. Mert bárhogy is csűrnénk-csavarnánk, nem szabadulhatunk a képmutatás kellemetlen érzésétől, mivel miközben Brüsszelből (és nem csak) azt hallani, hogy mennyire fontos az őshonos fajok védelme, az ezen a fronton felmerülő esetleges gondokra gyakorlati, valós megoldást jelentő elképzelésekkel ez alkalommal sem szolgálnak. Helyette inkább átdobják a döglött macskát a szomszéd kertbe – némi pénzzel kibélelve –, és mossák kezeiket. A medvék megszámolására, azonosítóval való ellátására, medvemegőrzők építésére és hasonlókra nyújtott támogatások ugyan szépek és jók, de ezzel sem a nagyvadak szaporodásának, sem a károkozásnak nem fognak gátat vetni, amint az emberek biztonságának növeléséhez is halványan járulnak hozzá. A gond, amivel jelenleg Románia és kiemelten a Székelyföld küzd, nem az, hogy hány medvénk van, esetleg merre bóklásznak, hanem hogy miként tudunk egymás mellett létezni.

Azzal ugyanis továbbra sem rendeződik megnyugtatóan az itt élők számára igen kényes medvekérdés, hogy Romániára rábiggyesztették a rezervátumcímkét, és ezzel az itthoni illetékesek sem igazán tudnak mit kezdeni.

Nagy D. István / Háromszék

1 Megjegyzés

  1. Várközi

    Elő kéne venni az ősi román mesterséget a medvetáncoltatást. Amit az európai nagyvárosokban lehetne művelni, pénzt hozna a román konyhára.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük