Fotó: mediaklikk.hu

Rézi politikát tanul. Dacára annak, hogy csupán 15 éves kislány. Ám muszáj neki, hiszen apjának, Károlynak nincs fiúörököse. S ha sikerül szerelmével, Ferenc Istvánnal egybekelniük, egy hatalmas birodalom uralkodónőjévé válik.

Már amennyiben a Pragmatica sanctio feltételeihez a jövőben is tartják majd magukat az aláíró felek. Ezért tanulja most a politikát Rézi. Elsősorban birodalma érdekében, másodsorban szerelme érdekében. Teszi mindezt abban az életkorban, amikor a lányoknak nagyjából az volt a leghatalmasabb gondja, hogy milyen szállal hímezzék ki a gobelinjüket.

Kitalálta a kedves olvasó. Rézi nem más, mint Mária Terézia, aki a monarchia fejeként, de legfőképpen magyar királynőként korának egyik legellentmondásosabb, de kétségkívül legkarizmatikusabb és legműveltebb uralkodója volt. A Visegrádi Négyek televíziós társaságainak jóvoltából most egy kétrészes monstre televíziós film segítségével nyerhettünk betekintést uralkodásának kezdeti éveibe. Azokba az évekbe, ahonnan ennek a nagy ívű életpályának a magonca szárba szökve hatalmas fává terebélyesedett.

Erdélyi, s főleg székely emberként persze Madéfalva szörnyképét nehezen lehetne távol tartani országlásának azon legációjától, amit még egy Hadik András is csak hellyel-közzel moshatott, ha nem is tisztára, de vértől kevésbé vöröslőre. Csonka ország magyarjai pedig a végvárak porig rombolásáért véshették nevét emlékezetükbe. Ám egy koronás főt nem szabad, s nem is lehet a köznapi morál szűrőjén keresztül szemlélni, s pláne nem megítélni. Machiavelli óta tudjuk, hogy a fejedelemnek nem emberi, s nem isteni léptékkel kell kormányoznia, hanem valami éles határvonalon, a kettő között pengeélen egyensúlyozva haladnia arrafelé, mely irányban népe boldogulását sejti és reméli.

Nézem ezt a sorozatot, s olvasmányélményeimet is hozzátéve még inkább megértem azt a heroikus küzdelmet, azt az emberfeletti lelki vívódást, amely során ez a madárcsontú teremtés megtapasztalja a vállaira nehezedő történelemírás súlyát. Mert Rézi tanul. Tanul, hiszen érteni akar. A quid pro quo- tól a cui prodest-ig terjedő tudást akarja elsajátítani geopolitikai, valamint történelmi ismereteinek pallérozásával. S ebben még az sem akadályozhatja meg, hogy (a forgatókönyv szerint) a bécsi palotában éppen akkor ott tartózkodó magyar kiskirály, a később hercegi rangra emelkedett Esterházy Miklós gróf leleplezi Rézi titkos tanulmányait. Hogy miért volt titkos politikatudományokat folytatni akkoriban egy nőnek?

A politikai korrektség és a mindenféle kvóták korában ma már nehezen fogható fel ép ésszel, hogy még az 1700-as évek közepén is képesek voltak akár máglyára is vetni azokat az asszonyokat, akik férfi miskulanciákba ártották magukat.

Na, de ne is próbáljuk megérteni az akkori kor gender-elméleti fősodrait! Inkább tekintsünk bele annak okába, hogy mit, s főleg miért tanul oly bőszen Mária Terézia, vagy, ahogyan szerelme, Ferenc István lotaringiai uralkodó herceg hívja, Rézi. Nos… birodalmát, s birodalma birtokviszonyait biflázza. Franciaország igényét Lotaringiára, Poroszország igényét Sziléziára, az oszmán fenyegetést keletről, a folyton hőbörgő, magyarok viszonyulását a Habsburgokhoz, egyszóval mindazt, amit tudnia illik annak, aki a birtokpálcát majdan kezébe kívánja fogni, s azt erős kézzel megtartani is szándékozik.

Stúdiumaiban az is vezérli, hogy eme összekuszált viszonyok közepette hogyan tudná tető alá hozni frigyét Ferenccel. Lotaringiának bizony vezéráldozatként vesznie kell. S ha Ferenc István megkapja cserébe a semmit sem jelentő Toszkánai nagyhercegséget, máris megalapítódhat az a dinasztia, melyet mi úgy ismerünk, Habsburg-Lotaringiai ház.

A történet végkifejletét ismerjük. Több éves örökösödési háború, csatározás szinte minden szomszéddal, s végül egy megerősödött, minden ízében európai értékeket hordozó világbirodalom. Mindez pedig egy asszonytól, akiből születése pillanatában jó ha azt kinézték, hogy két klavikord-játék között szül néhány fiú utódot majdani férjének. Hogy pedig mindez nem így lett, az köszönhető annak a már-már isteni csodának, ami ekkora rátermettséggel, s ilyen erős akarattal ruházott fel egy embert, akit kezdetben nem országok vezetésére szántak.

Nézem ezt a sorozatot, s elkészítéséért nem tudok eléggé hálás lenni a Visegrádi Négyeknek. Hiánypótló műről van szó. Igencsak híján vagyunk ugyanis olyan míves alkotásoknak, melyek mozgóképen mutatják be történelmi nagyjainkat. Ám nem ezért örülök leginkább a mini sorozatnak. Hanem, mert rávilágít arra a sokak által mostanság teljesen ignorált tényre, miszerint nem kevés különbség van a politikai kalandor és a valódi államférfi között (feltéve, de nem megengedve, hogy az „államférfi” kifejezést csak olyan értelemben használtam, amilyen értelemben Mária Terézia is férfiasítva lett a Pragmatica sanctio által). Hiszen mi történik most Európában?

A V4-ek színre lépésével és megerősödésével egy olyan, nemzetállamok alkotta szövetség jött létre, mely bátran szembe mer helyezkedni az Európai Unió ránk nézve negatív hozadékokkal járó érdekérvényesítési politikájával. E nemzetállamok alkotta szövetség vezetői pedig igazi, valódi értelemben vett államférfiak. Mondom ezt akkor is, ha közülük néhányuk a múltban számos olyan kijelentést tettek, melyek az országaikban élő őshonos magyar kisebbség érdekeit sértették.

A jelen helyzet viszont egy csapásra felülírt minden régi és kevésbé régi, vélt vagy valós sérelmet. Hiszen Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia vezetői elsőként ébredtek rá arra, hogy nemzeteik/nemzeteink megmaradása a tét. S nemcsak a keletről, valamint nyugatról egyaránt fenyegető muszlim invázióval szemben, hanem az EU pazarló és fals módon liberális gazdaságpolitikájával szemben is. Nem beszélve arról a paternalista hozzáállásról, mely az újonnan csatlakozott tagországoknak juttatott jogos és elvárt támogatást segélyként próbálja aposztrofálni.

2018 választási év Magyarországon. Olyan év, mely nemcsak hazánk, de a V4-ek megmaradása szempontjából is kulcsfontosságú. Választási évben pedig a hon az Ígéret Földjévé válik. S anélkül, hogy bárki nevét leírnám (hiszen ezek a percemberkék arra sem méltóak, hogy hosszútávon nevesítsük őket), olyanok ígérnek most tizenharmadik havi nyugdíjat, akik kormányzásukkor nemcsak elvették azt, de lopásukat még meg is fejelték a vizitdíj bevezetésével.

Olyanok beszélnek elszámoltatásról, akik saját náci múltjukkal és iszlámbarát kijelentéseikkel sem tudnak elszámolni. És olyanok regélnek nyílt társadalomról, akiknek forradalmi kormányváltó hevületét az határozza meg, hogy esik-e kint a hűvös eső. Ezeknek a nem titkoltan nemzetállam-ellenes tevékenységet folytató embereknek csupán egy céljuk van: a hatalom elnyerése útján szerzett személyes meggazdagodás. Ennek eléréséért pedig bármilyen gaztettet képesek elkövetni.

De ahogyan Rézi 1732-ben, tizenöt évesen nem volt rest a Hofburg egyik kis szeparéjában titkon államtudományokat tanulni, úgy ne legyünk mi sem restek bármikor, bárhol gondolkodni, mérlegelni! A nagy szólamok ideje lejárt. A csendes államépítés korszaka kell, hogy bekövetkezzen. Ez a korszak pedig csak, és csakis akkor garantálható, ha az országot továbbra is államférfiak vezetik.

Doó János