Kép: a1.ro

A román kormány minden romániai gyermek számára a magyarországi babakötvényhez hasonló megtakarítási számlát nyit, amely a szülők és az állam befizetéseit gyűjti össze a felnövő gyermek számára. A 2019-ben induló "Junior Centenar" megtakarítási programról a gyulafehérvári ünnepi kihelyezett ülésén döntött csütörtökön a Dancila-kabinet.

Viorica Dancila miniszterelnök a televíziócsatornák által élőben közvetített kormányülésen elmondta: a megtakarítási program a 18. évüket betöltő fiatalok tanulmányainak, pályakezdésének a költségeihez hivatott hozzájárulni.

"Az állam a kincstárban valamennyi 18 év alatti gyermek számára megtakarítási számlát nyit. Ebbe a gyermekek szülei vagy gyámjai fizethetnek be pénzösszegeket, és az állam egy éves díjjal járul hozzá a megtakarításhoz" – magyarázta a miniszterelnök. Mint részletezte: a szülők által befizetett legalább 1200 lejes (84 ezer forint) éves összeg mellé a kormány évi 600 lejt (42 ezer forint) fizet be. Az így szerzett megtakarításhoz 18 éves korában juthat hozzá a támogatott fiatal. Amint a miniszterelnök hozzátette: a támogatás adómentes, és az állam évi háromszázalékos állandó kamatot biztosít a megtakarításokra.

A csütörtökön bejelentett "Junior Centenar" programot egy későbbi sürgősségi kormányrendelettel készül elfogadni a kabinet. A gyulafehérvári ünnepi kormányülés napirendjén a háborús veteránoknak, rokkantaknak és özvegyeknek járó juttatások jelentős megemelése is szerepelt.

A kormány katonai repülővel utazott csütörtök reggel a centenáriumi ünnepi rendezvényekre készülő Gyulafehérvárra. A miniszterek megnézték az egyesülés szombaton felavatandó emlékművét, és megkoszorúzták Mihály havasalföldi vajda lovas szobrát, aki 1600-ban vonta uralma alá Moldvát és rövid időre Erdélyt is. A román történetírás úgy tekint Mihály vajdára, mint a Romániát ma alkotó történelmi régiók első egyesítőjére.

A kormányt tiltakozók csoportja is várta Gyulafehérváron. A tiltakozók hangosbemondón keresztül követelték Viorica Dancila miniszterelnök és kabinetje távozását, és kifütyülték a minisztereket.

Gazda Árpád / MTI