Bizonytalan politikai környezetben választ elnököt vasárnap Románia. Noha Ludovic Orban személyében új kormányfő van az országban, a helyzet továbbra is ingatag.

Romániában az államfő szerepe sokkal hangsúlyosabb, mint Magyarországon, nagyobb szava van a kormányalakításban és a külpolitikában is.

A politikai csatározások egyik kulcsfigurája a jelenleg államfő, aki az előzetes felmérések szerint a 14 induló közül a szavazatok 45 százalékára számíthat.

Klaus Iohannis 1990-ben kezdte politikai karrierjét, de csak 2009-ben lett országosan ismert. Az öt éve elnöknek választott Iohannis az Egyesült Államokkal kötött stratégia szövetség egyik legfőbb támogatója. Sok román számára egy másfajta politizálás jelképe.

Három politikus lehet esélyes arra, hogy ha lesz második kör, megszorongassa a jelenlegi államfőt. Egyikük a függetlenként induló Mircea Diaconu. A volt színész a hagyományosabb választói réteget megszólítva a voksok 15 százalékára számíthat.

A román sajtó szerint Klaus Iohannis legnagyobb kihívója a volt kormányfő Viorica Dancila lehet. A szociáldemokraták elnökének, a nemrégiben megbukott miniszterelnöknek éppen az a hátránya, ami az előnye: a választók körében meglehetősen népszerűtlen párt támogatása.

Ez nem jelenthet gondot a 3.-4. számú esélyesnek számító Dan Barna számára, aki pont a szociáldemokraták elutasítottságára épít – csakúgy, mint a hivatalban lévő államfő. Ők eddig nem támadták egymást, ám ez megváltozhat, ha mindketten továbbjutnak a kétszemélyes második fordulóba, amit november 24-én rendeznek, ha egyetlen jelölt sem kapja meg a szavazók több mint felének támogatását. Az RMDSZ a pártelnök Kelemen Hunort indítja a választáson. (Euronews)

17 hozzászólás

  1. Dobai

    Már többször felfogadtam, hogy jellemtelen aljas
    emberekkel nem állok le vitázni, de mivel piszkos
    modon belerúg a becsületembe muszáj megszólaljak.
    K. Árpi ha még olvasod az ermát, megkérlek szépen
    írd meg, hol és mikor ismerkedtünk meg, és a háromkúti
    út történetét is. Köszönöm.

    Válasz
  2. antal m.

    Árki József Úr! /2o19.11.o9-n11:5o köz./ Aki valós jóra intő személy,- mindig érdekel elfogadni tanácsát! Így az Önét is sőt, – mindig köszönöm! Én, -hamar kihámozom a jó indulatot is! Kérném szépen, a földre szállva, -ítélkezni!

    Válasz
    • Tóducz

      antal m. mérnök úr, a pokol felé vezető út is jó szándékkal és jóindulattal van kikövezve!

      Válasz
  3. Dobai

    A félművelt semmi emberek figyelmébe ajálom:
    Semmiképp sem volt szándékomban senkire rászólni
    a helyesírása miatt, mert az enyém is pocsék.
    Ide is csak azért írok, hogy gyakoroljam a
    nyelvet. Nem könnyű megtartani egy olyan nyelvet,
    amit csak a konyhában használsz. Sokszor én magam
    is rájövök arra, hogy rosszul fogalmaztam.
    Ez azért van, mert néha más nyelvből fordíttok.
    És természetesen a szókincsem is sokkal szegényebb
    mint ezelőtt 35 évvel volt.
    A magyarországi műveletlen írástudóknak azt
    tanácsolom, hogy a saját fajtájuk között gyakorolják
    és oktassák a helyesírás szabályait, mert százalékban
    kifejezve magasabb az analfabéták és a funkcionális
    analfabéták száma”Magyarban”mint Romániában.
    Tessenek utána nézni.

    Válasz
    • Nyilas

      Kedves világtántorgó Dobai úr.
      Azoknak a “félművelt, semmi embereknek nem kellett a világ több országát végigpróbálni, hogy hátha valahol létezik egy világ, ahol nála is “kevesebb” emberek között valakinek érezheti magát.
      Az itt jelen levő senkik világtántorgás nélkül is megállták a helyüket, mostohább körülmények között is, mint önök, akiket Amerikáig fújt a szél. Mert tudja, minél könnyebb a szemét annál messzebbre tudja hordani a szél.
      Igaza van. Nehéz megtartani egy nyelvet, amit az ember nem használ rendszeresen. Az anyanyelv szókincse azonban csak azoknál halványul el, akinél 35 évvel előbb sem ragyogott. Van szerencsétlenségem ismerni a fajtáját. aki két év idegenben élés után keresgéli a magyar szavakat.
      Meg olyant is, aki fiatalként került ki Amerikába, és 50 év után mikor először hazalátogatott bámulva lestük a gyönyörű, tiszta kiejtésű ízes magyar szavait.
      Csak alapműveltség kérdése Dobai.
      Most gondolom tapsot vár a “romániaiaktól, hogy főlé emelte öket a magyarországiaknak. Én iz ide író erdélyi magyarok nagyobb részét, éppen azért mert nem tartom funkcionális analfabétának többre tartom annál, hogy ne lásson át az uszításán.
      Mert értem én, hogy roppant nagyot akart ezzel a beszólással szakítani. Mint a háromkuti leselejtezett laptoadományozással, ahova, -biztos ami biztos- egy fényképészt is vitt magával.

      Válasz
  4. antal m.

    Úgy vélem, hogy mindenki az igazságra és a tisztességre gondol az Államfők választások alkalmával.
    Sajnos, – annak pontosságát senki meg nem fejtheti, mert szerencsére a nép dönt, – javából! Jó ez így! A Kormányzást kellene tisztába és igazságos útra téríteni,- de itt az erkölcs legtöbbször elbukik!
    Tóducz Dr. –szellemeskedik de mély tudatlanságokat ömleszt az ermára, hogy sokakat
    megfojtson! Az esetemben Ö, – tévesen fertőzi érdekével a környezetet!
    Csak akkor lehetne igaza, ha többé nem fecsegne! Ő azt, honnan tudná, hogy én magam erejéből a 6o-as évektől magyar országon kiadott legjobb műszaki könyvekből okultam-fejlődtem! Ő még akkor gyerek cipőjében járt,-és rám fogja, hogy ,,késői,, okult vagyok!???? Sok sikert a mi jelöltünk magas sikerében!

    Válasz
  5. Dobai

    Kedves okosak és még okosabbak!
    Reszelem a körmöm s közbe bédobok ide is valamit.
    Figyelem az antal m. urat kioktató beírók magasröptű
    bírálatát és vigyorgok jó nagyokat rajtuk.
    Amikor a komputer és az internet megjelent és elterjedt
    Romániában antal m. már nyugdíjas lehetett. Mégis antal m.
    rögtön rájött arra, hogy az ermára fel van telepítve
    a helyesírás ellenőrző.
    Míg az őt bíráló “tudósokk” még nem jöttek rá erre. A
    beírássuk esztet(ezt) igazolják. Evvel csak annyit akarok
    mondani, hogy az antal m.-ok az életben is azért tudtak
    és tudnak érvényesülni és biztos vagyok abban, hogy
    sikeresek is voltak és most is azok, mert percek alatt
    rájönnek olyan dolgokra, amire a “zseniknek” egy emberöltő
    idő is kevés.

    Válasz
    • Tóducz

      Há az Óperencián és az Üveghegyen túlról kissé homályosan és torzon látszanak az itthoni dolgok kedves Dobai úr! antal m. mérnök úr, 2000-ben még a csíkszeredai Global Kft.-ben téblábolt, de lehet, hogy még azután is! A PC-ket Romákiában az 1990-es évek óta használják elterjedten!

      Válasz
    • Árki József

      Kedves Dobai úr.
      Odaát Amerikában, köszönhetően egy magyar kultúrkörben felnövő, és magyar oktatásba részesülő embernek, még előbb megjelent a komputer, és az internet, mint Romániában. És bár antal m. nyugdíjasként is rájött arra, hogy (egyébként nem az ermára) fel van telepítve a helyesírás ellenőrző rendszer, önnek ez nem nyugdíjasként sem sikerült. Különös tekintettel a teljes hasonulásra, de főképp az összetett mondatok közötti irásjelek használatára. Mi következhet ebből? Vagy Amerikában nem működik a magyar helyesírási ellenőrző( mellesleg itthon sem, mert a “gugli” helyesírásellenőrzője úgy sz@ar ahogy van) Vagy Amerikában nem érvényes ” az antal m.-ok az életben is azért tudtak
      és tudnak érvényesülni és biztos vagyok abban, hogy
      sikeresek is voltak és most is azok, mert percek alatt
      rájönnek olyan dolgokra, amire a “zseniknek” egy emberöltő
      idő is kevés.” tétel, vagy dobai úr nem tartozik az érvényesülni képesek táborába.

      Válasz
    • Tóducz

      Dobai úr, értékelem, hogy egy fentebbi beírásában be tetszett ismerni, hogy az Ön ámerikai szuperszonikus helyesírás ellenőrzője is csak annyira tökéletes, mint az antal m. mérnök úré! Továbbá bevallta, hogy Ön itt az ermán csak szórakozik rajtunk és velünk, s csak azért tisztel meg beírásaival, hogy a megkopott és a foghíjas magyar nyelvtudását tartsa ébren. Önleleplező rohamot tetszett kapni?

      Válasz
      • Dobai

        Drága doki igyekszem javítani a helyesírásomon. Remélem nem
        fogok az ön(ök) szintjére süllyedni. Alázatosan jelentem,
        hogy a fenti írásában csak négy hiba van, de ne aggódjon
        mert még mindig jobban áll az anyázó országból beíró
        barátjánál, nála tíz van.

        Válasz
  6. Sügérke

    A lényeget nem említik: milyen viszony fűzi őket Soros Györgyhöz?

    Válasz
  7. Tóducz

    Kaka az egész felhozatal.

    Válasz
  8. antal m.

    Nincs létszám hiány, a 14 jelölttel! Bizonyíték arról, hogy bárkinek esélyt nyújt az Államfő választás is! Itt jön be a Tóducz Dr. fanyalgó igazságai, amit Ö nem fogad el, a demokrácia által nyújtott lehetőségeket! Orvos- Akadémikustól, csirke bábig, — bár ki oda fér!

    Válasz
    • Tóducz

      Drága mérnök úr, ha bejön, akkor nem igazságai, csak ha bejönnek! Ha pedig bejönnek, akkor nem igazsága, hanem igazságai. Gondolom, hogy az ultra sok iskolájával tetszik érteni az egyes és a többes szám közötti harmóniátlanságot. Jó egészséget.

      Válasz
    • ez van

      Nem hiszem, kedves antal.m, hogy a demokrácia feljogosítaná a mérnök urat vakbélműtét elvégzésére, netán a Holdra szállás levezénylésére. A demokrácia inkább arról szól, hogy mindenki azt végezze, amihez a legjobban ért, és, ha nem ért hozza, akkor lehetősége legyen megtanulni.

      Válasz
      • Nyilas

        Kedves ez van. Azt hiszem, hogy ebben téved. Legalább is a demokrácia mostani hirdetői szerint. Szeintük ugyanis a demokrácia azt jelenti, hogy a kocsmapult mellől is megállapíthatják, hogy az illető miniszter, államelnök, vagy vállalatvezető képességei a béka segge alatt sincsenek, és nem hogy egy országot, vállalatot céget nem tudnak elirányítani, de a diszókat sem lehetne rájuk bizni. Természetesen akkor, ha nem valamelyik “demokratáról” van szó. Más esetben természetesen nyugodtan el tud végezni 6 elemivel vakbélműtétet, vagy a holdraszállás levezénylését.

        Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük