Fotó: romania-insider.com

Rendkívüli ülésszakra hívják össze a bukaresti parlamentet, hogy beiktassák Románia új kormányát – jelentette be szerdán Liviu Dragnea házelnök, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, miután az államfő kormányalakítási megbízást adott a párt nőszervezete vezetőjének, Viorica Dancila EP-képviselőnek.

A parlament tavaszi ülésszaka normális körülmények között február elsején kezdődne, de Dragnea szerint az új kormány programjának parlament elé terjesztésére és a miniszterjelöltek parlamenti meghallgatására hamarabb sort kerítenek oly módon, hogy január 29-én a törvényhozás szavazhasson az új kormány beiktatásáról.

A PSD elnöke megköszönte a jobboldali elnöknek, hogy "az ellenzéki pártok nyomása ellenére a stabilitást választotta" és megbízta kormányalakítással a parlamenti többség jelöltjét.

Dragnea közölte: a PSD továbbra is eddigi koalíciós partnerével, a liberális ALDE-val együtt akar kormányozni a választásokon szerzett felhatalmazás alapján.

Viorica Dancila kormányfőjelölt megköszönte az államfőnek, párttársainak és koalíciós partnereinek a bizalmat.

"Számunkra a románok érdekeit szolgáló kormányprogram megvalósítása a fontos a 2018-as centenárium (Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat századik évfordulója) évében, hogy előkészítsük a 2019-es román uniós elnökséget" – mondta a kormányfő-jelölt.

Klaus Iohannis államfő a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetés után szerda este jelentette be, hogy két korábbi kormányának kudarca után "ad még egy esélyt" a szociáldemokratáknak választási ígéreteik teljesítésére. A jobboldali államfő az alkotmányos előírásokkal indokolta, hogy nem kérdőjelezte meg a parlamenti többség kormányalakítási jogát.

Baranyi László / MTI