Románia támogatja a minszki rezsim elleni szankciók átfogó listájának gondolatát, tekintettel a Fehéroroszországban fennálló helyzetre – nyilatkozta Berlinben, az Európai Unió külügyminisztereinek találkozóján a román külügyi tárca vezetője.

Bogdan Aurescu kifejtette: Románia „nagyon aggódik” a Fehéroroszországban kialakult helyzet miatt. „Kifejeztük aggodalmunkat azon visszaélések miatt, amelyeket a rezsim követett el a tüntetőkkel és az ellenzékkel szemben. Aggódunk többek közt amiatt, hogy nemrég őrizetbe vették az ellenzéki Koordinációs Tanács néhány képviselőjét és más tüntetőket” – mondta a román külügyminiszter.

Hozzátette: Románia szorgalmazza, hogy speciális szankciókat alkalmazzanak azokkal szemben, akik felelősek a választási csalásért és a tüntetők elleni visszaélésekért.

Emlékeztetett, hogy az ellenzék számadatai szerint a fehérorosz választások előtt 1500, a választások után pedig körülbelül 8000 személyt tartóztattak le a belorusz hatóságok. Öt tüntető meghalt, hatszázan megsérültek, 37 politikai fogoly továbbra is börtönben van. „Ki kell tartanunk amellett, hogy kérjük szabadon engedésüket” – nyomatékosította Aurescu.

A román diplomácia vezetője azt mondta: Románia támogatja a belorusz civil társadalmat, és 100.000 euróval készül támogatni a fehéroroszországi sajtó szabadságát és a civil lakosságot. Az összeget Románia nemzetközi fejlesztéstámogató alapjából utalnák ki.

A külügyminiszterek berlini találkozójának egyik témája a fehéroroszországi vezetés ellen foganatosítandó esetleges szankciók kérdése. „Támogatjuk egy átfogó szankciólista gondolatát” – mondta Aurescu.

Agerpres