A Sepsi SIC Marosvásárhelyen tarolt / Fotó: Haáz Vince – Székelyhon

Két héttel a férfiak hasonló sorozata után ismét házigazda a Sepsi Aréna: ezúttal a hölgyek lépnek pályára a Román Kupáért.

Miután a 2017-18-as bajnoki idényben már csak kilenc csapat érdekelt, az a furcsa helyzet alakult ki, hogy mindössze egy gárda kénytelen távolmaradni a RK-sorozattól, a pontvadászatban sereghajtó Marosvásárhelyi Sirius KK.

Csütörtökön Temesvári MSK–Brassói Olimpia (17.15 óra, a DigiSport közvetít élőben) és Kolozsvári U–Sepsi SIC (20 óra, Digisport) mérkőzéseket rendeznek, másnap pedig további két negyeddöntőt: Aradi ICIM–Alexandria (17.15 óra, FRB Tv a youtube-on és a ProSport Facebook-oldalán) és Szatmárnémeti–Gyulafehérvár (20 óra, FRB Tv és ProSport).

Szombaton már a döntőbe jutásért játszanak, 17.15-től a csütörtöki győztesek, 20 órától pedig a péntekiek. Ezúttal is a FRB Tv és a ProSport sugároz élőben.

A vasárnap fél hatkor kezdődő finálét már a DigiSport közvetíti élőben.

Egy kis történelem

A Román Kupa-sorozatot először 1965-ben rendezték meg, az első győztes egy Bukarest-válogatott volt. 1995-ig is kizárólag fővárosi csapatok nyertek, háromszor a Politehnica, két-két alkalommal a Progresul, a Rapid és a Vointa, egyszer pedig a Testnevelési Egyetem válogatottja, az IEFS.

A 2004-es újrakezdés utáni időszakot a Targoviste uralta hat elsőséggel: 2004, 2005, 2006, 2007, 2009 és 2010. Az ISK-Mikes Kelemen Líceum nyert 2008-ban, majd Sepsi SIC néven a szentgyörgyiek 2015-ben és 2016-ban is ismételtek. Az Aradi ICIM 2011-ben és 2014-ben hódította el a trófeát, Targoviste pedig további három alkalommal, 2012-ben, 2013-ban és tavaly is, utóbb éppen a Szabó Kati Sportcsarnokban, Sepsiszentgyörgyön.

Érdekes, hogy a négyes, majd nyolcas döntők házigazdái csak három alkalommal tudtak élni a hazai pálya előnyével: a Targoviste 2009-ben és 2012-ben, a Sepsi SIC pedig 2015-ben diadalmaskodott hazai közönsége előtt.

Idén utóbbiak számítanak a sorozat nagy esélyesének, hiszen a bajnokság alapszakaszát 15 győzelemel és mindössze egy vereséggel zárták. Zoran Mikes, a Sepsi SIC mestere azonban figyelmeztet: miután a végső siker három győzelemet feltételez, a 2018-as sorozatnak nincs egyértelmű favoritja ...

Turós-Jakab László