Eddigi története legfontosabb mérkőzése előtt áll a kilenc évvel ezelőtt alapított Sepsi OSK labdarúgócsapata. A piros-fehérek ma 20 órától a FCSB ellen lépnek pályára a Román Kupa 2019–2020. évi idényének döntőjében, amelyet a ploiești-i Ilie Oană Stadionban rendeznek.

Szoros küzdelem várható a Sepsi OSK és FCSB között. Fotó: Tókos Csaba

A székelyföldi csapat először jutott a kupasorozat fináléjába, így értelemszerűen először emelhetné magasba a trófeát. A bukaresti együttes huszonharmadszor nyerhet kupadöntőt. A Sepsi OSK hétfőn jelentette be, hogy a szurkolók két óriáskivetítőn élőben nézhetik a döntőt a sepsiszentgyörgyi stadionban, amelyre egylejes jelképes áron értékesítették a jegyeket, a lelátókra azonban csak 500 nézőt engedhetnek be.

A Sepsi OSK döntőbe jutása Sepsiszentgyörgy és Háromszék egyik legnagyobb sportsikere, hiszen eddig mindössze a női kosárlabdacsapat – előbb a Sepsi BC, majd a Sepsi-SIC – tudott országos trófeákat nyerni: négy bajnoki címet és hat kupát. A piros-fehérek és a FCSB döntőbe jutása egy pillanatig sem volt kérdéses, mindkét gárda kettős győzelemmel lépett a kupasorozat utolsó felvonásába: előbbi a Jászvásári Polin gázolt át (összesítésben 8–1), utóbbi az FC Dinamo (4–0) együttesét múlta felül. Ezt megelőzően a története legjobb kupaszereplését elérő Sepsi OSK a szezonban sorrendben a Temesvári Ripensia (4–1), az Astra Giurgiu (4–2) és az FC Petrolul Ploiești csapatát (1–0) búcsúztatta. A FCSB legutóbb 2015-ben vallhatta magát kupagyőztesnek, miután legyőzte a Kolozsvári U együttesét. Ebben az idényben az FC Metaloglobus Bukarest (2–0), a Kolozsvári U (1–0) és az FC Hermannstadt (2–1) csapatát legyőzve jutott elődöntőbe, ahol az örök rivális Dinamot sikerült két vállra fektetniük.

A háromszéki alakulatból csak a bolgár Radoslav Dimitrov emelhette magasba a Román Kupát két évvel ezelőtt, még a Craiova játékosaként, Fejér Béla pedig Szuperkupa-győztes lett 2015-ben a Marosvásárhelyi ASA cserekapusaként. Az idegenlégiósok közül saját hazájában kupagyőztes volt 2016-ban az algériai Rachid Bouhenna (MC Alger) és a holland Anass Achahbar (Feyenoord).

A Sepsi OSK és a nemrég edzőcserén átesett FCSB – Bogdan Vintilă helyére Antonio Petrea érkezett – eddig tétmérkőzésen nyolcszor nézett farkasszemet. A mérleg nyelve egyértelműen a bukaresti együttes felé billen, hiszen a székelyföldi csapatnak mindössze egyszer sikerült győzni, valamint egyszer döntetlent játszottak. A Leo Grozavu irányította labdarúgók a hétvégén az FC Hermannstadt vendégeként négygólos bajnoki mérkőzésen döntetlent játszottak, míg a FCSB pihenhetett, hiszen a Kolozsvári CFR elleni rangadót elhalasztották a kincses városbéli játékosok koronavírus-fertőzése miatt.

„A döntőbe jutásnak nincs különösebb titka, a labdarúgók ebben az évben nagyon jól dolgoztak a kupasorozatban. Emellett egy kicsit előnyösebb is volt a programunk, vagyis az Astra Giurgiu ellen hazai környezetben játszottunk, majd következett egy másodosztályú csapat. Az elődöntőben egyértelműen a jászvásári csapattal szerettünk volna összekerülni, és azt hiszem, ez az érzés kölcsönös volt az ő részükről is. A döntőben olyan ellenféllel találkozunk, amelyet nem kell bemutatni, a játékosok nagyon tehetségesek. Bízunk benne, hogy teljesen fel tudunk készülni, és olyan csapatszellemről teszünk tanúbizonyságot, amilyenről még sohasem. Mindent bele kell adnunk a pályán, attól függetlenül, hogy milyen állapotban vagyunk a mérkőzés előtt. Biztos vagyok benne, hogy a kezdésig a fiúk maguk mögött hagynak mindent, és csak a döntőre figyelnek” – nyilatkozta Leo Grozavu vezetőedző.

Az 52 éves szakember szerint a fináléban több részlet is kulcsfontosságú lehet, Grozavu pedig szeretné, ha örülnének a pillanatnak. A tréner elmondta: úgy érzi, veszítenivalójuk nincs, de éppen ez az, amiből maguknak előnyt kovácsolhatnak. Edzőként az első döntője lesz, játékosként nem történt ehhez hasonló vele, így teljes mértékben meg szeretné élni a pillanatot, viszont a legfontosabbak azok, akik a pályára lépnek, ők kell mindenkit boldoggá tegyenek, a szakmai stáb csak biztatni tudja őket. Sajnálja, hogy a szurkolók nem lehetnek velük a stadionban, biztos benne, hogy normális körülmények között nagyon sokan elkísérnék a csapatot, és szívvel-lélekkel biztatnák őket a helyszínen.

Miska Brigitta / Háromszék