Fotó: Agerpres

A magyar hatóságok letartóztatták a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátorát – adta hírül pénteken román rendőrségi forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség. A magyar rendőrség az MTI megkeresésére megerősítette az elfogásról szóló hírt.

A román kereskedelmi hírügynökség úgy tudja, hogy március 13-án tartóztatták le Oloszt, aki ellen Románia nemzetközi körözést adott ki az év elején.

A volt politikust három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte december 20-án a román legfelsőbb bíróság, amely befolyással való üzérkedésben találta vétkesnek őt.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Olosz Gergely a 2012-es romániai parlamenti választásokon az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amelyről az ellene megindult vizsgálat következtében 2013 májusában lemondott. 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata péntek délután az MTI-vel azt közölte: szerdán Magyarországon elfogták a rendőrök a nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló O. Gergelyt.
Az illetékes bíróság a férfi ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét rendelte el, mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával ellenőrzik. Kiadatása ügyében a Fővárosi Törvényszék dönt – írták.

MTI

28 hozzászólás

  1. Mikulás

    Dobai bátyám,

    Visszaszívom. Bocsánatot kérek, tényleg hibáztam amikor az angol “trillion” szót magyarra fordítottam, mert magyarul “trillió” helyett “billió”-t kellett volna mondanom.

    Tehát a Pentagon nem tudott elszámolni 2,3*10^12 dollárral, ezt angolul úgy mondják, hogy “two point three trillion dollars”, magyarul viszont “kettő egész három billió dollár”, vagy pedig “kettő egész három szorozva tíz a tizenkettedik hatványon dollár”.

    Szóval rajtakapott Dobai bátyám. Hibáztam, vihetem a doktori diplomámat a tisztítóba, hogy ezt a szégyenfoltot lemossák róla. 😮

    Csakhogy Dobai bátyám is hibázott. Úgy látszik mind a ketten asztal alá ittuk magunkat.

    Ugyanis a számok megnevezése egyféle logikát követ a latin, magyar, német, olasz nyelvben és még egy csomó másik nyelven. Az angol viszont egy különc nyelv, és nem követi a standard latin logikát. Ezért angol nyelven máshogy nevezik a számokat, de nem azért, mert éppen Európában vagy az amerikai kontinensen vannak, hanem azért, mert az angol nyelv kontinenstől függetlenül nem úgy számol, mint ahogy az egységes latin-magyar-német-olasz logika szerint szokás.

    A következő cikkre keressen rá Dobai bátyám, cikk címe

    Matematika és nyelvészet – számos probléma

    Cikk megjelent a webnyelv hu internet címen.

    Válasz
  2. Dobai

    Miki bátyám, tépje össze a diplomáját mert sz. sem ér.
    Ha hallgatott volna, akkor doktor maradthatot volna.
    Biztos Elena Ceausescuval doktoráltak a KO-doi egyetemen.

    Amerikában minden ezres lépésnél, 3 nullánál, változik a név.
    Amerikában:
    1 000 000 = 1 million (millió)
    1 000 000 000 = 1 billion (billió)
    1 000 000 000 000 = 1 trillion (trillió)

    Európában a hatodik hatványnál van a lépés:
    1 000 000 = 1 million (1 millió)
    1 000 000 000 = 1 milliard (1 milliárd)
    1 000 000 000 000 = 1 billion (1 billió)

    Válasz
    • Tóducz

      Dobai úr, egy kicsit resapáltassa a számtan tudását. Pszichiátriailag megértem kínlódásait, hisz egy erdélyi mű ámerikai, mindig mindent jobban tud az itthon maradottaknál, de mindig bajba kerül, ha az itthon maradottak rászólnak, hogy ne ámerikaiskodjon a kétes eredetű tudatlanságával! Akkor el kezd agressziveskedni. Első beírásaival jól indult, volt bennük sok humor, korrekt meglátás, de aztán kiütöttek Önön az ámerikai intolerancia vörös pettyei! Tisztelettel.

      Válasz
    • Mikulás

      Dobai bátyám már megint ellentmondásba kavarodott önmagával, mert először ezt írja:

      1 000 000 000 000 = 1 trillion (trillió)

      Alatta viszont ezt írja:

      1 000 000 000 000 = 1 billion (1 billió)

      Hát akkor most melyik sorának higyjek, és melyiknek ne, hiszen ugyanazt a 12 nullás számjegyet egyszer trilliónak hívja, egyszer pedig billiónak?

      De abban egyetértek, hogy mindig 3 ugrás után változik a név, mert:

      3 kupica után az ember vöröset lát

      6 kupica után az ember rózsaszínben lát

      9 kupica után kezd elfeketülni a világ

      12 kupica után pedig az ember nem lát semmit, mert beesik az asztal alá mint egy zsák.

      Úgy saccolom, Dobai bátyám most éppen 12 kupica körül járhat, azért hívja ugyanazt a számot egyszer trilliónak, másszor pedig billiónak.

      Hej, pedig megmondtam annak a korhely rénszarvasnak, hogy csak számtanra tanítgassa Dobai bátyámat, de ne itassa az asztal alá! Csak hát az a helyzet, hogy ilyenkor holtszezonban a rénszarvasom is unatkozik, és örül, ha ívócimborát lel.

      Válasz
      • Dobai

        Mit nem ért Miki bátyám?
        A zárójelben csak a magyar fordítást írtam.
        A számjegyeket kell nézni pontosabban a
        zérók számát.
        1 amerikai trillió = 1 europai billió.
        Na, már mondtam: hülyéskedni szeretek de
        hülyeségeken vítatkózni már nem.

        Válasz
  3. Sorok-Soros

    Mikulas,nem mind orolje magat,hogy mennyit koltenek az Amerikaiak,vagy a Kanadaiak,mert ezen az oldalon irta egy jopar eve,egy masik amerikanus ,meg penzugyi szakerto,idezem: Emberek ercsek mar meg,hogy megvan hatarozva hogy hany tonna dollart kell szallitson minden orszag Amerikanak,es azt szetosszak a lakossagnak,hogy fektelenul koltekezzenek,hogy ne lazongjanak. Azt is kerdezte a szakerto ur tollem szemelyesen,hogy valljam be oszinten,hogy meg mindig jarunk a hetvegeken indianokat vadaszni,es hogy jol fizetik? Nehogy valaki tagadja,mert visszalehet menni az archivumban,es meglehet nezni. Akkor Pityoka ur volt a tulajdonosa a lapnak. Dobai ur ezeket meg masokat nem tudja,mert nem olyan regen kezdett erre az oldalra irni. Ugyhogy van mibol szorni a penzt. Lathatja,hogy Nyilas egy masik szakerto,is jobban tudja,hogy hogy mennek a ,,munkavllalasok,, a kormanytol. O mindent jobban tud,meg a segedje.

    Válasz
    • Nyilas

      Na, menjen vissza az archivumban Joe, és mutassa meg hol volt az a beírás, mert ön időnként emlékszik olyan dolgokra amiket álmodott.

      Válasz
  4. antal m.

    Tóducz! Markó Attila nem lopót, -közérdekben tett!..

    Válasz
    • Tóducz

      A mese szerint.

      Válasz
  5. Dobai

    Azok a válalkozók akik ekkora kenőpénzt tudnak fizetni,
    mennyit lopnak az államtól? Mennyivel számlázzák túl azt a bizonyos
    munkát? Mikor jönnek rá a románok arra , hogy maga a rendszerük rossz.
    A saját rendszerük ad szabad utat a korrupciónak.
    Egy normális országban úgy van, hogyha állami megredelést
    kapsz, akkor be kell bízonyítanod, hogy több mint 12% profitot
    nem csinálsz azon a rendelésen.

    Válasz
    • Tóducz

      Kedves Dobai úr, ámerikai mese, Zsorzs Soros nagyokat röhög, amikor ilyeneket olvas egy ámerikai bozgortól!

      Válasz
      • Dobai

        Mr. Tóducz nem hiszem, hogy Soros röhögne, de attól
        függetlenül ön nyugodtan röhöghet. Az lenne az igazi,
        ha megkérné a másik “amcsi” szakértő backspace urat,
        összeraknák a fejüket és röhögnének kórusba.
        Én meg lefilmezném, feltölteném a juhtubra aztán
        még egy kis pénzt is kapnék, hogy ne nyomorkodjak.

        Válasz
        • Tóducz

          Dobai úr, ne mind tessék nyújtogatni az ámerikai csíngát, me nem szép és derék cselekedet. Nyilas úr elmondta a cseles amcsi közbeszerzési kitalációjukról a véleményét. Beton!

          Válasz
        • backspace

          Nincs mit ezen röhögni. Ez a becskereki kapzsi izé… csak egy a sokból. Megbilincselni , lecsukni és újra megbilincselni. Ha már amerikát is szóba hozta , tegyen valami jót Dobai úr és tanítsa meg õket kevesebbet szemetelni , Kína után már az afrikai államok sem látják szívesen a szemetüket. Lehet , hogy vaskalapos buta maradiak vagyunk itt , de városaink szemetét nem küldjük nagy büdös hajókon Kínába és Afrikába szerencsétlenek nyakába.

          Válasz
          • Mikulás

            Talált, süllyed!

            Ez telitalálat volt.

          • Mikulás

            Ezzel nem azt akartam mondani, hogy akkor Amerika inkább süllyessze el a nagy büdös szemetes hajóinak a rakományát az óceán közepén, ahelyett, hogy Afrikába küldené. A halak se díjaznák, ha kapnának egy csomó régi katódsugaras televíziót és számítógépet Amerikából.

    • Nyilas

      Nyugodjon meg Dobai. Bebizonyítja.
      Megtanulták önöktől Amerikaiaktól.
      Erre találták fel önöknél a “pályáztatást”, hogy hivatalosan lehessen minél drágábban megcsinálni valamit.

      Válasz
    • Mikulás

      2001 szeptember 10-én, egy nappal a New York-i Iker Tornyokat és a washingtoni hadügyminisztérium (Pentagon) épületét ért támadás előtt, Donald Rumsfeld amerikai hadügyminiszter bejelentette, hogy a Pentagon nem tud elszámolni 2,3 TRILLIÓ dollár katonai kiadással. A bejelentés kongresszusi bizottságban történt, kamerák előtt, TV közvetítette, ép most néztem meg a rövid videó klipet youtube megosztón, ahol Rumsfeld bejelenti a dolgot. Ez a 2,3 TRILLIÓ dollár elszámolatlan pénz 2001-ben meghaladta az amerikai gazdaság teljes évi össztermelésének 20%-át.

      Másnap hatalmas robbanást okozó repülő tárgy (cirkáló rakéta, amire azt hazudták, hogy Boeing utasszállító repülőgép) csapódott a Pentagonba, annak is pontosan a nyugati szárnyába, éppen oda, ahol a pénzügyi elszámolást végző irodák és a pénzügyi nyilvántartások voltak. A nyilvántartások elégtek, megsemmisültek; néhány tucat nyilvántartással foglalkozó Pentagon alkalmazott meghalt.

      Az elszámolhatatlan 2,3 TRILLIÓ dollár problémája egyszer s mindenkorra megoldódott. Mi magyarok erre azt mondanánk, veszett már több is Mohácsnál. Mit számít rongyos 2,3 TRILLIÓ dollár sorsa, vagy néhány tucat alsóbb beosztású irodai alkalmazott élete?

      A lényeg, hogy Amerika a szabadság és democsokrácia bajnoka, a világ legnagyszerűbb országa, fáklya amelyik világít az éjszakában és utat mutat a sötétségben az egész világ számára, és Amerikában vigyáznak arra, hogy a kormánnyal üzletelő magán cégek profitkulcsa ne haladja meg a 12%-ot.

      Válasz
      • Dobai

        Miki bátyám, azért, hogy a kedves olvasó is tisztába legyen
        az ön zagyvaságaival, megjegyezném, hogy az amerikai trillió,
        az Europában milliárdot jelent.
        Visszatérve a korrupcióra, azt soha nem fogja tudni a DNA megszüntetni.
        Egyedül a korrupt törvényhozók tudnák (nem megszüntetni, mert
        az lehetetlen) mérsékelni olyan törvényekkel és szabályokkal,
        ami Amerikában van.

        Válasz
        • Mikulás

          Az amerikai törvények és szabályok valóban csodálatosak. Például az amerikai hatalom, ami a korrupció és a hatalmi visszaélések megakadályozása érdekében 3 részre tagolódik, a következő képpen működik:

          1. Az amerikai ELNÖK

          Egymilliárd dollárba kerülő választási kampányát izraeli-amerikai kettős állampolgárok, kaszinó mágnások, pénzügyi spekulánsok, cégek vezetői fizetik, azzal az elvárással, hogy Izraelt és a cégek magán érdekeit szolgálja majd elnökként, az egyszerű kispénzű amerikai állampolgár érdekeivel szemben.

          Ha az amerikai elnök nem jól szolgálja Izraelt, például nem akar háborúba menni más országok ellen amikor Izrael megparancsolja, akkor előkerül a Monica Lewinsky kisasszony, izraeli kémnő ruhatárából egy kék ruha, rajta megszáradt fehér folttal, és Bill Clinton amerikai elnökön röhög az egész világ, mert láthatóan kielégítő kapcsolata volt a beosztottjával, Lewinsky kisasszonnyal, az Ovális és egyúttal Orális Irodában.

          Súlyosabb elnöki kihágás, például Izrael érdekeit keresztező hajthatatlanság esetén, az amerikai elnököt nyilvánosan lelövik mint egy kutyát, úgy, hogy a kiloccsant agyvelejét kiskanállal kell összekapargatni a felesége ruhájáról, lásd Kennedy elnök és felesége “élményeit” Dallasban.

          2. Az amerikai KONGRESSZUS, szenátorok és képviselők.

          Választási kampányuk költségeit az izraeli lobbi (AIPAC, American-Israeli Political Action Committee) és magán cégek pénzügyi hozzájárulásai fedezik, cserébe Izraelt és a cégek magán érdekeit szolgálják a néppel szemben. Hivatali szolgálatuk idején Izrael családos luxus kirándulásokra viszi őket, a magán cégek pedig milliomos és multimilliomos kategóriába emelik őket, például tőzsdei befektetést segítő titkos, belső információk segítségével. Az ugyan igaz, hogy az ilyen bennfentes tőzsdei üzelmeket (insider trading) törvény tiltja, de kongresszusi képviselőkön soha nem kérik számon a törvény megszegését.

          Most nagy az össz-amerikai felháborodás a Minnesota államot képviselő Ilhan Omar asszony ellen az amerikai Kongresszusban és a médiában, mivel hogy a szomáliai születésű, muzulmán vallású Ilhan Omar képviselőnő oda talált nyilatkozni, hogy Amerikában a teljes törvényhozó testület Izrael megvásárolt ügynöke, bábuja, és az egész kongresszusi képviselőség a “Benjaminokról” szól, értvén ez alatt a törvényhozók zsebébe vándorló százdolláros bankjegyeket, rajtuk Benjamin Franklin képmásával.

          Ilhan Omar asszonyt antiszemitizmus vádjával elítélte az egész amerikai Kongresszus, Donald Trump elnök pedig követeli, hogy zárják ki Omar asszonyt a Képviselőház (Foreign Relations) Külkapcsolatok Bizottságából.

          Persze a Kongresszus tagjai sincsenek teflonból, ők sem örök életűek, velük is le tud zuhanni családostól a magánrepülő gépük, ha nagyon fafejű módon viselkednek és nem értik meg, hogy háborúba kell menni Irak ellen akkor, amikor azt parancsolja Izrael. Így történt bizony Paul Wellstone amerikai szenátorral (Minnesota állam), aki becsületes zsidó ember lévén Amerikát szolgálta Izrael érdekeivel szemben. Amikor Bush elnök 2002 őszén Irak lerohanására készült, Wellstone szenátor volt legnagyobb ellenfele, az amerikai kisember érdekét képviselő, háborút ellenző, közismert és köztiszteletben álló törvényhozó, aki az iraki háborút megpróbálta megakadályozni. Így hát Wellstone szenátorral és családjával sajnálatos baleset történt a háború előtt néhány hónappal, 2002 októberében, lezuhant velük a repülőgép, ő pedig nyolcadmagával meghalt, feleségével, egyik lányával, valamint három kongresszusi beosztottjával és a két pilótával együtt. Gondolom, az a tanulság, Amerikában sem okos dolog Izrael-ellenes antiszemita honatyának dolgozni, akár pilóta, akár beosztotti minőségben, mert az ember az antiszemita honatyával együtt megütheti a bokáját. Még akkor is, ha az antiszemita honatya maga is zsidó, mint ahogy Paul Wellstone zsidó volt.

          3. Az amerikai LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG.

          Ennek a 9 tagú testületnek jelenleg 4 zsidó tagja van, 3 bevallott zsidó és 1 rejtett zsidó (kripto zsidó).

          Így hát az amerikai Legfelsőbb Bíróság tagjait 44,4 százalékban zsidók alkotják, miközben Amerikában a lakosság 2 százaléka zsidó.

          Ez arra utal, hogy azért még Amerika sem teljesen tökéletes, ott is van még bőven tennivaló a zsidó-ellenes elnyomatás, antiszemitizmus kiküszöbölése érdekében, hiszen nagyon alul-reprezentált a zsidóság a maga vacak 44,4%-os részesedésével a Legfelsőbb Bíróságban. Egy olyan országban, ahol a lakosság 2%-a zsidó, a Legfelsőbb Bíróságnak LEGALÁBB 99,9 százalékban zsidókból kellene állnia!

          Összegezve, habár Amerika sem tökéletes (még), Dobai bátyámnak igaza van! Amerika nagyszerű!

          Válasz
      • Dobai

        Rosszul mondtam a trillió Eu-ban billió.

        Válasz
        • Tóducz

          Dobai úr, s akkor az azt jelenti, hogy bagatell és szóra se érdemes, me csak billió?

          Válasz
          • Mikulás

            Tényleg bagatell és szóra se érdemes, mert csak személyenként 7666,6 dollárról van szó, a 300 millió lakosú Amerikai Egyesült Államok viszonylatában.

            Máshogy fogalmazva, egy négyszemélyes amerikai családra vonatkoztatva, csupán két vadonatúj autó árát sikerült a Pentagonnak elveszítenie, vagyis valamivel több mint 30 ezer dollárt, akkor amikor én 15 ezer dollárból vadonatúj japán gyártmányú autót vettem magamnak, és ma még mindig ugyanazt az autót használom, nemsokára húsz éves lesz, de hát ez egy tartós és megbízható japán márka.

      • Sorok-Soros

        Mikulas bacsi,vegye segitsegul ne csak az ujjait,meg a labujjait,hanem szasrvastagok labait,fuleit,farkait,vagy egyeb kiallo reszeket,es ugy hatha jobban ki tudna szamolni a billiokat,trilliokat. Ne izgassa fel magat,mert penz mint a mocsok,pocsekolasig. Mar csak kilenc honap van hatra,es majd hozzajarul a csomagjaival,hogy megtobb legyen.

        Válasz
        • Mikulás

          Kedves Soros Joe Úr,

          Én nem izgattam fel magam, és minden számot helyesen adtam meg, csak hát Dobai Úr kavarodott bele, mert hibásan fordít a két nyelv között.

          Itt van egy kis segítség, Dobai bátyám számára:

          10, 10^1, tíz, ten

          100, 10^2, száz, hundred

          1000, 10^3, ezer, thousand

          1000000, 10^6, millió, million

          10^9, milliárd, billion

          10^12, trillió, trillion

          Remélem így már megérti, hogyan kell helyesen számolni magyar és angol nyelven.

          Mivel nekem egyetemi doktori végzettségem is van, ezért most éppen magasabb rendű dolgokkal vagyok elfoglalva, de ha matematikai korrepetálásra van szükségük, akár S S Joe, akár Dobai uraimnak, forduljanak bizalommal a rénszarvasomhoz! Ő foglalkozik ilyen alacsonyabb szintű témákban óra adással, mint hogy például hogyan kell helyesen számolni magyar és angol nyelven.

          Válasz
  6. antal m.

    Mivel, hogy szökevény,- így be igazolódik a gaztettei is!
    Megérdemli a sorsát.

    Válasz
    • Tóducz

      Há még van egy Markó nevű jómadár is arrafele antal m.

      Válasz
  7. Tóducz

    Jól tették, hisz ez a volt UDMR-és szélhámos szenátor, aki a Constantin Dragan romák vasgárdista lugosi egyetemén szerezte a “közigazgatási” menedzsmentet szédítő diplomáját.

    Válasz

Szóljon hozzá!

Az email címet nem tesszük közzé.