Fotó: Agerpres

A magyar hatóságok letartóztatták a Romániában tavaly jogerősen börtönbüntetésre ítélt Olosz Gergelyt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egykori szenátorát – adta hírül pénteken román rendőrségi forrásokra hivatkozva a Mediafax hírügynökség. A magyar rendőrség az MTI megkeresésére megerősítette az elfogásról szóló hírt.

A román kereskedelmi hírügynökség úgy tudja, hogy március 13-án tartóztatták le Oloszt, aki ellen Románia nemzetközi körözést adott ki az év elején.

A volt politikust három év letöltendő szabadságvesztésre ítélte december 20-án a román legfelsőbb bíróság, amely befolyással való üzérkedésben találta vétkesnek őt.

A vádirat szerint 2010-ben az akkor parlamenti képviselő Oloszt négy vállalkozó lefizette, hogy előnyös szerződésekhez juttassa cégeiket, kihasználva, hogy a politikus korábban a román energiaár-szabályozó hatóság elnöki tisztségét töltötte be. Az ügyészek szerint Olosz Gergely félmillió eurónak megfelelő jogtalan anyagi haszonban részesült különböző formában.

Olosz Gergely a 2012-es romániai parlamenti választásokon az RMDSZ egyik háromszéki jelöltjeként szerzett szenátori mandátumot, amelyről az ellene megindult vizsgálat következtében 2013 májusában lemondott. 2011-ben az RMDSZ elnöki tisztségét is megpályázta, ám a választáson alulmaradt az akkor megválasztott Kelemen Hunorral szemben.

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata péntek délután az MTI-vel azt közölte: szerdán Magyarországon elfogták a rendőrök a nemzetközi elfogatóparancs hatálya alatt álló O. Gergelyt.
Az illetékes bíróság a férfi ideiglenes átadási bűnügyi felügyeletét rendelte el, mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával ellenőrzik. Kiadatása ügyében a Fővárosi Törvényszék dönt – írták.

MTI