Mindenki hallhatta, olvashatta a sajtótechnika jóvoltából, mit jelent ma – még ma is – Romániában egy bukaresti meg egy székelyföldi labdarúgócsapat találkozója. Őrjöngő szurkolók felbukkannak ugyan egy-egy nagyvároson belüli találkozón is, ám ami október 1-jén Brassóban megtörténhetett, az sem egyedi, nem egyszeri, nem az első eset. Ezt hangsúlyozzuk, meg azt, hogy a román sajtó naponta hangoztatja nyíltan és százezres példányokban, hogy nekünk, magyaroknak nincs mit keresnünk itt, takarodjuk ki innen. És a sajtó is csak azért teheti, mert szabad ezt üvölteni nyílt tereken meg gyűléseken, parlamentben és a postahivatalban, intézményekben. Ne szólaljunk magyarul sehol, takarodjunk, mert jövevények vagyunk!
Előttem nem a játékvezető arca, hanem a kormányfő, a miniszterek és az ún. állambiztonsági tisztek vigyorgása tűnik föl, ha a történtekre gondolok. Meg lehet tenni ezt akkor is, ha a székelyföldi klubcsapat fele román, néger vagy német. A híradásokban xenofób megnyilvánulásnak nevezik, ha tízezrek ordítják románul, hogy takarodjunk innen, akkor is, ha a csapatban csak egy magyar van. A xenofób szó idegentől való félelmet jelent. De hát itt nem félelemről, hanem a másfélezer éve itt élő magyarok iránti gyűlöletről van szó! Arról, hogy ezt itt igenis szabad, hiszen ezt tapasztalják mindenütt, közel száz éve.
A Román Labdarúgó-szövetség ejnye-bejnyézve csóválja a fejét, és azt ígéri, jövőtől másképp lesz, másképp kell mindezt csinálni. De addig is megbüntetik az áldozatot – a székelyföldi klubcsapatot is! Ez ám a demokrácia! Agyonveretéssel fenyegetnek naponta minden szinten bennünket, s ha valahol kést is vágnak belénk, mi is bűnhődünk. Eredmény? Ja, nem a pályán, hanem lelakatolt magyar iskolákban. Ott, s mindenütt, ahol sírni is csak románul szabad.
Várjuk a nagy román nemzeti ünnep 2018-as ajándékát, az új viselkedési kódexet, mi lészen abba beleírva Románia Alkotmánya első paragrafusának védernyője alatt: Románia egységes nemzetállam. A többi nem számít.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó