Az igazságügyi törvénycsomagról és a szakmai, illetve ellenzéki kifogásokról tájékozódik Bukarestben a Velencei Bizottság.

Az igazságszolgáltatás átszervezéséről maga Klaus Johannis államfő kért szakvéleményt május elején, miután többször a román alkotmánybíróságnál észrevételezte a törvénycsomag egyes rendelkezéseit. Ezek ugyanis gyengítik az ügyészek jogállását, aláássák függetlenségüket. És párhuzamos testületek létesítésével megfélemlítik a bírákat. Johannis aggályait Románia nyugati partnerei is osztják.

Az elnök hölgyriporterek gyűrűjében nyilatkozott:

– Rövid távon nagy érdeklődéssel várom az elsődleges álláspontot, a végső alapján pedig reményeim szerint összehangoljuk az igazságszolgáltatást az európai jogalkotással – mondta Klaus Johannis.

Az RMDSZ támogatását élvező kormánykoalíció a többi között az ügyészségi visszaélésekre hivatkozva szorgalmazza az igazságszolgáltatás átszervezését. Az ellenzék és az utcán tüntető civilek szerint viszont a kormányoldal politikai pórázra akarja kötni az igazságszolgáltatást, hogy megmentse a börtöntől korrupt politikusait.

EuroNews