Fotó: CC0 Creative Commons

Svédország ismét első helyen áll az Európai Unióban innováció terén, majd Dánia, Finnország, Hollandia, Nagy-Britannia és Luxemburg következik a rangsorban, Románia pedig az utolsó – derül ki az Európai Bizottság 2018-as, az innováció terén készített kimutatásából.

A pénteken közzétett jelentés szerint az EU továbbra is fejlődést mutat az innováció terén, de további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy világszinten megnövelje versenyképességét. Románia teljesítőképessége e téren 2010 óta csökken.

Elżbieta Bieńkowska belső piacért, iparért és vállalkozásokért felelős biztos a jelentés ismertetésekor kifejtette, az EU tagállamainak, az ipari szakterületeknek és a számos kis-és középvállalatnak együtt kell dolgoznia ahhoz, hogy Európa az élvonalban maradjon az innováció terén.

A kimutatás szerint előrelépés történt Málta, Hollandia és Spanyolország esetében, Svédország jár az élen az EU-tagállamok között. Az EU valamennyit behozott lemaradásából fő versenytársaihoz – Kanadához, Japánhoz és az Amerikai Egyesült Államokhoz – képest, de az egyenetlenségek felszámolása és a Kínával szembeni lépéselőny megtartása érdekében a tagállamok összehangolt erőfeszítésére van szükség.

A jelentés adatai alapján 2010 óta 5,8 %-kal nőtt az Európai Unió teljesítménye innovációs szempontból, de a lebontásból kiderül, hogy csak 18 tagállamban mértek növekvő tendenciát, míg 10 államban – köztük Romániában is – csökkent a teljesítény ezen a téren. Románia mellett Ciprus a második sereghajtó, ami az újítások terén elért eredményeket illeti.

Az EU lépéselőnye Kínával szemben jelentősen lecsökkent, miután Kína háromszor gyorsabban fejlődött innovációk terén, mint az Unió. Dél-Korea mögött Európa lemaradt, de ez a hátrány még behozható a becslések szerint.

Az európai innovációs teljesítményre vonatkozó kimutatást évente elkészíti az EB, hogy elemezni tudja az egyes országok kutatási és innovációs rendszereinek hatékonyságát és segítséget nyújtson a tagállamoknak teljesítményük növelése érdekében.

Agerpres